Befektetőket fogad az ipari terület Kimlén

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Az idén már befektetőket fogad az ipari terület a Mosonmagyaróvár közeli Kimle községben, a négyhektáros terület infrastrukturális beruházását közel 58 millió forintos ráfordítással valósították meg - mondta Balsay Zsuzsanna polgármester hétfőn az MTI érdeklődésére.

Az invesztícióhoz több mint 17 millió forintot nyert pályázat útján a kimlei önkormányzat a Nyugat-dunántúli Operatív Program keretében, az önerő pedig meghaladta a 40 millió forintot. Elkészült az ivóvíz-, szennyvízcsatorna-hálózat, a közvilágítás, megépültek az utak és az önkormányzat saját beruházásban a gázt is bevezettette. Az idén legalább négy betelepülőre számítanak. A lehetőség iránt több cég érdeklődik, szerződést azonban még nem kötöttek. 

Az önkormányzat elsősorban a mikro-, a kis- és középvállalkozások számára akarja vonzóvá tenni az ipari területet. Várnak gyártókat és szolgáltatókat egyaránt, feltétel viszont, hogy a letelepülők tevékenysége a környezetvédelmi előírásoknak megfeleljen. Részben értékesítésben, részben bérbeadásban gondolkodnak. Kimle az 1-es főút mellett Mosonmagyaróvártól 10 kilométerre, Győrtől 30 kilométerre fekszik. Vasúton és közúton egyaránt megközelíthető.

Cikkajánló: 

$$3198$$

$$3197$$

$$3196$$