Megújul az Erzsébet kórház Sátoraljaújhelyen

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

A jelenleginél ötezer négyzetméterrel kisebb alapterületű, olcsóbb és hatékonyabb lesz a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sátoraljaújhely kórháza, a másfél milliárd forintos beruházás elsősorban pályázati támogatásból, a tervek szerint a jövő év őszére valósul meg.

Szamosvölgyi Péter, a zempléni település polgármestere (Fidesz) a projekt hétfői nyitórendezvényén a városi kórházban elinduló fejlesztést az elmúlt néhány évtized egyik legjelentősebb önkormányzati beruházásának nevezte. Mint mondta, az intézményt fenntartó önkormányzatnak kétszázmillió forintos önerőt kell biztosítania a beruházáshoz, amelyet az évekkel ezelőtt kibocsátott kötvény még megmaradt 600 millió forintos részéből finanszíroznak.

Az eseményen elhangzott, a kórház átalakítása néhány hónapon belül az egyik jelenlegi épület lebontásával kezdődik. Annak helyén épül fel a háromszintes, úgynevezett központi technológiai tömb, benne - egyebek mellett - a központi műtő, a radiológia, az intenzív osztály, valamint a sebészeti mátrix osztály. A jelenlegi szülészeti osztály épületét az új tömb felépülte után elbontják, a helyén parkolókat létesítenek.

A kórházi épületek teljes alapterülete ötezer négyzetméterrel lesz kevesebb, vagyis a jelenlegi 21 ezer helyett 16 ezer négyzetméter lesz a beruházás zárultával, ami jelentős megtakarítást jelent majd a fenntartásban. A program részeként lehetőség nyílik egy 200 millió forintos eszközbeszerzésre is. A sátoraljaújhelyi kórházban évente 15 ezer beteget kezelnek, de az intézményhez tartozó egészségházzal együtt 250 ezer járó- és fekvőbeteget látnak el.

Cikkajánló:  

$$3198$$

$$3197$$

$$3199$$