Újabb raktárral bővült a Szegedi Ipari Logisztikai Központ

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Újabb raktárral, illetve infrastrukturális fejlesztésekkel bővült a Szegedi Ipari Logisztikai Központ (SZILK); a valamivel több mint 750 millió forintos beruházás felét uniós forrás biztosította, az ötven százalékos önerő mellett - közölte a keddi projektzáró sajtótájékoztatón az üzemeltető Globallog Logisztikai, Ingatlanhasznosító és Szolgáltató Kft. ügyvezető igazgatója Szegeden.

Vörös Béla elmondta: a beruházás során egy 2.600 négyzetméteres raktárcsarnokot építettek, közműfejlesztést hajtottak végre, úthálózatot bővítettek és jelentős számítástechnikai fejlesztés valósult meg. A projekt 2009 februárjában kezdődött és 2011. január 31-én zárul.

A meglevő raktárakat jelenleg mintegy 30 cég használja, köztük mintegy tíz állandó bérlő. A központ területén működő cégek mintegy 300 embernek adnak munkát.

A Globallog Logisztikai Kft. jogelődjét 1997-ben azzal a céllal alapította az akkori tulajdonosi kör, hogy létrehozza és üzemeltesse az M5, illetve M43 autópályák bevezető szakasza mellett elhelyezkedő 46 hektáros nagyságú területen fekvő Szegedi Ipari Logisztikai Központot. A SZILK fejlesztése 2006-ban kezdődött el, akkor első ütemben egy 2.600 négyzetméter raktárépület készült el, valamint egy irodaépület, amiben a vámhivatal kapott helyet. Emellett kamionparkolók készültek és megkezdődött a logisztikai tevékenység. A második ütemben az infrastrukturális fejlesztések mellett elkészült a Hansa-Kontakt Kft. 30 ezer négyzetméteres raktárbázisa és az irodaépülete.

Cikkajánló: 

$$3199$$

$$3197$$

$$3196$$