Villamosprojekt - A II. kerület további egyeztetést szeretne

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

A főváros II. kerülete azt szorgalmazza, hogy alapos szakértői egyeztetés előzze meg a fonódó villamoshálózat kialakítását célzó beruházást - közölte az önkormányzat szerdán az MTI-vel.

Kiemelték, hogy minden változtatás megterheli a budapestiek életét, az elhamarkodott változtatások pedig további terheket jelenthetnek a fővárosban élők számára. Mint hozzátették, minél több információ kerül napvilágra a témában, annál inkább látszik, hogy az ügy nem a II. kerület és a főváros konfliktusa, hanem alapvetően egy szakmai kérdés. Ezért a II. kerületiek és a budapestiek több kérdésre is választ várnak. 

A közlemény szerint a beruházás legproblémásabb részének a Margit híd alatti villamospálya átvezetését tartják, mert a híd alatti átjutás jelenleg is óriási dugókat okoz. A villamos ráengedése erre az útfelületre egy sávot elvenne az átmenő forgalomtól, és keresztben egy újabb közlekedési szereplő jelenne meg. Ez pedig a kerület vezetése szerint teljesen kaotikussá teheti a budapesti közlekedést a megterhelt órákban. 

"A budapestiek, így a II. kerületiek sem akarnak még nagyobb dugókat" - hangsúlyozta az önkormányzat.

A II. kerület úgy véli, nagyon zavaros a koncepcióban a gyalogos-, a kerékpáros- és a villamosközlekedés "összeengedése". Ha már a koncepcióban zavaros, hogyan fog ez működni a valóságban? - tette fel a kérdést az önkormányzat, hozzátéve: az elviselhetetlen dugók miatt feltételezhető, hogy még többen fognak a II. kerület utcáin, lakóövezetén keresztül menekülőutakat keresni maguknak. 

"Mi a biztosíték arra, hogy a létrejövő vonalakon a villamosok megfelelő sebességgel, akadálymentesen, a közúti forgalomtól biztos módon elválasztva közlekedhessenek?" - írták, rámutatva arra: ehhez egyes részeken a villamosvágány és a kritikus útburkolat teljes felújítása szükséges, ennek hiányában káoszra lehet számítani.

Kifogásolják azt is, hogy miközben civil mozgalmak épp az elérhető Duna koncepcióját fogalmazzák meg, a megvalósítani kívánt fonódó villamoshálózat kettévágja az érintett területet. 

"A budapestiek és a II. kerületiek akarják-e, hogy elzárja őket attól a lehetőségtől, hogy a jövőben egy ligetes, korzós Duna-partot vehessenek birtokba?" - kérdezik.

A II. kerület kiemelte: nem szeretnének politikai természetű vitát folytatni, nem látják értelmét a főváros-kerület ellentétnek. Úgy gondolják, hogy olyan szakmai megoldást kell találni, amely jó a fővárosnak és a II. kerületnek is, ezért - mint kiemelték - az együttműködésben és a megnyugtató megoldásban érdekeltek.

A közleményben kitértek arra, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséggel hétfőn folytatott egyeztetésen közös problématérkép összeállításában állapodtak meg.

A budai fonódó villamosprojekt első ütemében a 17-es villamos jelenlegi vonala déli irányban két helyen kapcsolódna a meglévő hálózathoz. A Török utcán, illetve a Frankel Leó utcán át a Moszkva tér felé, a Bem rakparton keresztül pedig a Batthyány téri vonallal adná meg az összeköttetést. A 61-es járat Óbudáról a Bécsi út - Frankel Leó utca - Margit körút - Moszkva tér - Alkotás utca - Móricz Zsigmond körtér útvonalon közlekedne a jövőben. A 19-es villamos a Bécsi út - Frankel Leó utca - Bem rakpart - Szent Gellért tér - Kelenföldi pályaudvar útvonalon, a 41-es pedig a Bécsi út - Frankel Leó utca - Bem rakpart - Szent Gellért tér - Fehérvári út - Kamaraerdő útvonalon járna.

A projekt több mint 6 milliárd forintba kerül, ennek jelentős részét az unió finanszírozza. Ha a II. kerület a kifogásai miatt nem adja hozzájárulását az építési engedélyhez március 31-ig, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség megvonja az 5 milliárdos támogatást.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a múlt héten közölte, hogy a II. kerület továbbra sem adta hozzájárulását a tervekhez, és nem válaszol a főváros megkeresésére. A kerület erre úgy reagált, hogy szakmai érveik nem változtak az elmúlt évhez képest, és a város minden megkeresésére válaszoltak.

Tarlós István (Fidesz-KDNP) főpolgármester azt kérte Láng Zsolt (Fidesz-KDNP) kerületi polgármestertől, hogy szakmai kifogásainak összegzését juttassa el a főpolgármesteri hivatalba.

A villamosprojektet az érintett III. kerület, valamint több civil szervezet, köztük a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE), a Levegő Munkacsoport és a Magyar Kerékpáros Klub támogatja.

Cikkajánló: 

$$3198$$

$$3197$$

$$3200$$