Az ingatlanpiac hűtését célzó szigorítások Kínában

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Újabb szigorításokat vezetnek be Kínában az ingatlanpiac lehűtése érdekében: a városokban a hatóságok szabályozzák majd az árakat, és nem vehet újabb lakást, aki már több mint két ingatlannal rendelkezik ugyanazon a településen.

A helyi sajtó szerdai beszámolói szerint a városi önkormányzatoknak a lakosság jövedelméhez kell igazítaniuk az ingatlanok maximális árát. Az idei célárakat az első negyedévben kell nyilvánosságra hozni. "A helyi önkormányzatoknak nagyobb felelősséget kell vállalniuk az ingatlanpiac stabil és kiegyensúlyozott fejlődésében" - idézte a pekingi kormány közleményét egy rádiócsatorna. 

Elemzők szerint a lépés jelentőségét az adja, hogy az önkormányzati bevételek meghatározó részét az ingatlanfejlesztőknek értékesített területhasználati jogok és az ingatlanszektorból származó adók adják. 

A vásárlói oldalon is szigorodnak a szabályok: nem vehet újabb lakást, akinek a nevén már két lakóingatlan van ugyanazon a településen. A második lakásukat vásárló kínaiaknak pedig az eddigi 50 százalék helyett 60 százalékos foglalót kell letenniük, jelzáloghitelük kamatát pedig az irányadó kamat legkevesebb 110 százalékában kell megállapítani. 

Hozzáértők kiemelik, hogy a kormány közleménye nem tesz említést az ingatlanadóról, amelynek bevezetésére már régóta számít a szakma. Az ingatlanadó bevezetésére és a további szigorításokra vonatkozó piaci várakozások hatására az utóbbi 10 héten 15 százalékkal gyengültek a kínai tőzsdék. 

A pekingi vezetés a gazdaság túlhevülésétől, piaci buborékok kialakulásától tart, elsősorban az ingatlanpiacon. Tavaly az ingatlanárak átlagosan 6,4 százalékkal emelkedtek, a piacra áramló új hitelek állománya pedig tovább növekedett, dollárban számolva átlépte a 300 milliárdos határt. A Kínai Népi Bank - a kínai jegybank - szerdán megjelent adatai szerint összesen 2,02 ezer milliárd jüan (306,9 milliárd dollár) új hitel érkezett tavaly az ingatlanszektorba, 591 milliárd a fejlesztőknek nyújtott kölcsön, a fennmaradó nagyjából másfél ezer milliárd pedig lakásvásárlási hitel formájában.

Cikkajánló: 

$$3205$$

$$3202$$

$$3204$$