Nem kérnek a szerencsi erőműből Tokaj-hegyalján

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Tiltakozik a tokaji polgármester, mert Szerencsen mégiscsak megépítenék a szalmaerőművet - olvasható a szombati Észak-Magyarországban.

"Bombaként robbant a hír, hogy újra napirendre került Szerencsen a szalmatüzelésű erőmű építésének lehetősége" - idézte a napilap Májer János tokaji polgármester (független) közleményét.

A szerencsi önkormányzat testületi ülésén ugyanis téma volt a szalmaerőmű megépítése. Igaz, nem ott, ahová eredetileg tervezték, hanem a keleti ipari park területén, a prügyi úton.

A szalmaerőmű ügye már régóta téma Tokaj-hegyalján. Érveltek mellette, tüntettek ellene az évek során. Egészen mostanáig úgy tűnt, a vitára az tesz pontot, hogy a befektetni vágyó cég lemondott szándékáról. 

A napilap szerint a szerencsi testületi ülésen történtek más megvilágításba helyezik az ügyet, úgy fogalmaztak, az nem derült ki, hogy Tokaj első embere milyen lépéseket fontolgat, ha biztossá válik az erőműépítés Szerencsen. A tarcali vezetés azonban már jelezte: ha biztossá válik, hogy lesz erőmű, ők is azok mellé állnak, akik kezdeményeznék a megépítése elleni tiltakozást, mint ahogy tették ezt már korábban is, többször.

Cikkajánló: 

$$3210$$

$$3211$$

$$3212$$