A teljes vonalon járnak a szegedi 3-as villamosok

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Kedden üzemkezdettől a felújított szegedi 3-as villamosvonal teljes hosszában járnak a szerelvények - tájékoztatta Nemes Szilvia, a beruházást koordináló Szeged Pólus Fejlesztési Nonprofit Kft. kommunikációs főmunkatársa az MTI-t.

A 3-as villamosvonal rekonstrukciója a 2012-ig európai uniós támogatással megvalósuló, 29,5 milliárd forint értékű Szeged elektromos tömegközlekedés-fejlesztési projekt része. A kivitelezési munkáit az önkormányzat pályázatán a budapesti Alpine Hungária Építő Kft. és az algyői Délút Építő Kft. alkotta SZ 3 Konzorcium nyerte el, nettó 2,065 milliárd forintos ajánlatával, öt induló közül.

A 2010. június 16-án elkezdődött rekonstrukció során a kivitelező feladata volt 2,4 kilométer villamosvágány és felsővezeték cseréje, és 700 méter hosszan a meglévő mellé párhuzamos sínt is fektetettek. Épült egy körforgalom, megújult a közvilágítás, és 2700 négyzetméteren útburkolatot is cseréltek. A beruházás részeként készült el az ország első füvesített villamospályája is a Kálvária sugárút belvároshoz közeli szakaszán.

A felújítási munkák első határideje 2010. október 5-e volt, de ezt a kivitelező kérésére - részben a pontatlan közműtérképek, részben a gáz- és vízvezetékek szükségessé vált javítása, illetve a rendkívül csapadékos időjárás miatt - összesen négyszer módosították, a végső határidő 2010. december 28. volt. Ekkor kezdődött el a hivatalos műszaki átadás-átvétel, s a vonal belvároshoz közelebbi szakaszán 2011. január 19-én elindult a villamosközlekedés.

Cikkajánló: 

$$3213$$

$$3214$$

$$3212$$