Mintegy hétszáz dolgozóját elbocsátja a Bechtel

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Mintegy hétszáz dolgozóját elbocsátja az észak-erdélyi autópályát építő Bechtel amerikai vállalat.

A Bechtel a romániai Kolozs (Cluj) és Bihar (Bihor) megyei munkaerő-elosztó ügynökséghez elküldött iratai szerint 563 dolgozót küld el Kolozs megyében, és 119-et Bihar megyében. Az amerikai vállalat ebben a két erdélyi megyében működtet építőtelepet.

Grigore Pop szakszervezeti vezető szerint a munkások hétfőn kapták kézhez az elbocsátásukra vonatkozó figyelmeztető levelet, amely 20 napig érvényes, ezt követően a vállalat elküldheti őket. 

A szakszervezeti vezető bejelentette, hogy beperelik a vállalatot, ugyanis olyan személyek is felkerültek az elbocsátandók listájára, akik egyedüli családfenntartók, vagy szakszervezeti vezetők. Pop szerint ez törvénybe ütközik. 

Az amerikaiak viszont azt állítják, hogy a román állam nem fizette ki a vállalattal szemben tavaly felhalmozott adósságát, és ezért bocsátják el az alkalmazottakat.

A szakszervezeti vezető Anca Boagiu román közlekedési minisztertől kért találkozót annak tisztázása érdekében, hogy a kabinetnek milyen tervei vannak az idén az észak-erdélyi autópályával.

A kizárólag állami költségvetésből finanszírozott út építésének ugyanis a legfőbb akadálya a pénzhiány. A román kormánynak nincs pénze arra, hogy a 415 kilométer hosszúra tervezett, Bors és Brassó (Brasov) közötti nyomvonalon haladó autópálya építését megfelelő ütemben finanszírozza. A 2004-ben elkezdett autópályából eddig 50 kilométer készült el a Kolozs megyei Aranyosgyéres (Campia Turzii) és Gyalu (Gilau) közötti szakaszon.

Emil Boc román miniszterelnök tavaly decemberben úgy nyilatkozott, hogy 2011-ben folytatódik az autópálya építése.

Cikkajánló: 

$$3213$$

$$3214$$

$$3212$$