Járóbeteg-szakellátó központot adtak át Cigándon

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Átadták a kistérségi járóbeteg-szakellátó központot szerdán a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Cigándon, a beruházás több mint 950 millió forintba került.

Oláh Krisztián (független), a bodrogközi város polgármestere utalt arra, hogy Cigánd önkormányzata 2008 februárjában nyújtotta be pályázatát a kistérségi járóbeteg-szakellátó központok kialakítása és fejlesztése tárgyú felhívásra. A pályázat eredményesnek bizonyult, így a projekt több mint 900 millió forintnyi, vissza nem térítendő támogatást kapott. A beruházás önerővel növelt elszámolható összköltsége mintegy 953 millió forint - tette hozzá.

Kiemelte: a térség büszke lehet arra, hogy Magyarország egyik leghátrányosabb helyzetű régiójában ilyen magas színvonalú létesítményt hoztak létre, amelyben a terület legjobb szakemberei dolgoznak majd. 

Az épületet Demeter Ervin, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal vezetője avatta fel.

A beruházáshoz az Európai Unió 900 millió forinttal járult hozzá, a fennmaradó részt a kistérség önerőként biztosította. A projekt megvalósítására és a szakrendelő üzemeltetésére 16 önkormányzat nonprofit kft.-t alapított. 

A csaknem 1.500 négyzetméter alapterületű épületben belgyógyászat, sebészet, traumatológia, nőgyógyászat, fül-orr-gégészet, szemészet, bőrgyógyászat, ideggyógyászat, ortopédia, urológia, reumatológia, pszichiátria, kardiológia, laboratórium, röntgen, ultrahang, gyógytorna, gyógymasszázs, fizioterápia, gyermekgyógyászat és tüdőgyógyászat működik majd.

Cikkajánló: 

$$3223$$

$$3220$$

$$3225$$