Önerőből bővítette duplájára egyik bölcsődéjét az érdi önkormányzat

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Saját forrásból több mint 300 millió forintot költött Érd önkormányzata az Aradi utcai bölcsőde férőhelyeinek megkétszerezésére, illetve az épület korszerűsítésére - közölte a polgármesteri hivatal szóvivője az MTI-vel.

Arató Zsolt tájékoztatása szerint Érden csaknem húsz éve nem volt bölcsődei fejlesztés, annak ellenére sem, hogy évente átlagosan 1300-an költöznek a jelenleg 65 ezer lelket számláló településre. Pest megye legnagyobb, megyei jogú városában a lakók átlagéletkora 35 év, sok a kisgyermekes család, így égető szükség volt a bölcsődei férőhelyek számának jelentős emelésére - hangsúlyozta a szóvivő.

Hozzátette: miután a fejlesztést célzó pályázatuk nem nyert, az önkormányzat nettó 300 millió forintot különített el a parkvárosban működő, korszerűtlen, Aradi utcai bölcsőde bővítésére, amely mostanra sikeresen befejeződött. 

A munkálatoknak köszönhetően 60-ról 128-ra nőtt a felvehető gyermekek száma, 9 új munkahely létesült, s a város legkorszerűbb gyermekintézménye jött létre, mind az épület küllemét, mind pedig annak belső elrendezését, illetve bútorzatát, felszerelését tekintve. Az átalakított bölcsődét már birtokba is vehették az "új lakók" - fűzte hozzá Arató Zsolt.

Szólt arról is, hogy Érden az elmúlt négy évben 36 milliárd forintnyi uniós és más fejlesztési projekt indult el vagy valósult meg. Ezzel az eredménnyel az egy főre eső pályázati források tekintetében az elsők lettek az országban. 

A fejlesztések között szerepel a szakorvosi rendelőintézet felújítása és bővítése, egy egész városrész felszíni vízelvezetésének kiépítése, egy új gimnázium létrehozása, valamint az a csatornázási projekt, amelynek eredményeként a jelenlegi 22 százalékos csatornázottság 100 százalékosra nő 2012-2013-ra. 

A szóvivő megjegyezte: nem véletlen, hogy Érd 2010-ben elnyerte a "családbarát önkormányzat" címet.

Cikkajánló: 

$$3232$$

$$3231$$

$$3230$$