Elfogadták a hódmezővásárhelyi önkormányzat költségvetését

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Elfogadta a hódmezővásárhelyi önkormányzat 2011-es költségvetését 20,5 milliárdos főösszeggel, 122 millió forint felhalmozási jellegű céltartalékkal és 701 millió forintos fejlesztési célú forráshiánnyal hétfői ülésén az alföldi város közgyűlése.

A 11 igen és 3 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadott rendelet alapján a hiány megszüntetése érdekében a kiadási előirányzatok 3,4 százalékából tartalékot képeznek, melyet az önkormányzat bevételeinek növekedésének arányában szabadítanak fel.

A tavalyi évhez képest mintegy 800 millió forinttal csökken az önkormányzatnak jutó állami támogatások nagysága, ennek oka részben az adóerő-képesség számításának változása, valamint a gyermeklétszám-csökkenés miatti normatívakiesés. A költségvetés egészét tekintve azonban a működési célú bevételek - az intézményhálózat korábbi átszervezésének és a takarékos gazdálkodásnak köszönhetően - mintegy 474 millió forinttal meghaladják a működési kiadások összegét.

Az önkormányzat költségvetésének 54 százalékát - 11 milliárd forintot - költi működésre; 36 százalék, mintegy 7,5 milliárd forint felhalmozási kiadás, s ebből 6,6 milliárd forintot beruházásra fordítanak. A város 2011-ben is fejlesztéseinek meghatározó részét uniós támogatással valósítja meg: csaknem 2,6 milliárd forintot költenek oktatási és kulturális, 840 millió forintot energetikai beruházásokra, 930 millió forintot kerékpárutak és közutak korszerűsítésére, 765 millió forintból pedig az Erzsébet Kórház és Rendelőintézetben valósulnak meg beruházások.

Az önkormányzatnak 2011-ben 500 millió forint működési és 300 millió forint felhalmozási célú hitel felvételére van lehetősége, amelyek segítségével az előfinanszírozást igénylő pályázatokhoz teremthetnek forrást, miközben a város korábbi adósságai visszafizetésére 1,55 milliárd, kamatokra pedig 511 millió forintot fordít. 

Az önkormányzat - kezességvállalásokkal együtt számított - hitelállománya így a január 1-jei 23,229 milliárd forintról egy év alatt 20,495 milliárd forintra csökken. 2002-ben kizárólag működési célú adóssága volt a városnak, jelenleg az önkormányzat hiteleinek 88,4 százaléka fejlesztési célt szolgál, futamidejük pedig hosszú lejáratú.

Cikkajánló: 

$$3239$$

$$3240$$

$$3241$$