Természetvédelmi beruházás a bakonszegi tározónál

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Természetvédelmi beruházás kezdődik a bakonszegi tározónál, hogy elősegítsék az ott élő védett madarak szaporodását - jelentette be a munkálatokat végző Tiszántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője szerdán Debrecenben, miután aláírták a projekt támogatási szerződését.

Bara Sándor közölte: a természetvédelmi beruházás mintegy 200 millió forintba kerül és 2013-ban fejeződik be. 

Az igazgató elmondta: a mintegy 105 hektáron elterülő  sekélyvizű halastó, amely természetvédelmi terület és egyúttal madár élőhely,   átalakításához hasonló beavatkozás eddig mindössze két helyen történt,  a nyíregyházi Sós tavon, illetve a füredkócsi tározónál.

A Natura 2000 természetvédelmi területbe sorolt térségben az eddigi felmérések szerint összesen 200 faj ismert, köztük olyan fokozottan védettek, mint a törpegém, a cigányréce, a nagy kócsag, a bölömbika, a vörös gém, vagy olyan védett fajok, mint a rucaöröm, a kisfészkű aszat, a sulyom, a feketenyakú vöcsök, a nyári lúd, a búbos vöcsök, a kis vöcsök, a nádi tücsökmadár, vagy a barna rétihéja.  

Bara Sándor szerint a térség átlagos vízmélysége 30 centiméter, a legnagyobb vízmélység 100 centiméter. A terület a fajok vándorlása szempontjából izolált, akadályt képeznek a vízbeeresztő és elvezető műtárgyak, az ökológiailag szükséges vízmennyiség bevezetésének útvonala pedig feltöltődött, azt benőtte a nád. 

A projekt megvalósítása során el kell érni, hogy természetvédelmi szempontból biztosított legyen az ökológiai vízigény, s olyan növény mintázat alakuljon ki, ami a területen élő, szaporodó védett és jelölő fajok számára kedvező és hosszú távon fennmarad - tette hozzá. 

A szakember szerint a megfelelő vízmennyiség biztosítása érdekében helyreállítják a leeresztő és szabályozó műtárgyakat, a tározóban lévő vízelvezető útvonalakat, illetve költőszigeteket és úgynevezett élőlénylépcsőket alakítanak ki.

Cikkajánló: 

$$3247$$

$$3246$$

$$3245$$