Technológiai fejlesztés a győri Palatiában

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Az ofszet nyomás terén bővítette gépparkját európai uniós támogatással a győri Palatia Nyomda és Kiadó Kft. A 900 ezer eurós - több mint 253 millió forintos - beruházás összegének 30 százalékát pályázat útján nyerték el a Gazdasági Operatív Program keretében - mondta Radek József ügyvezető igazgató hétfőn az MTI-nek.

Ismertetése szerint munkába állítottak egy úgy nevezett nyolc nyomóműves gépet, amely a papír mindkét oldalát egy menetben tudja színesben nyomni. Emellett beszereztek egy nyomólemez levilágító gépet, amely a korábbi lemezkészítési kapacitást megkétszerezi.

Az új berendezések révén a színes magazin jellegű újságok, kiadványok előállítása felgyorsul, ezáltal eleget tudnak tenni annak a szerkesztői elvárásnak, hogy lerövidüljenek a lapzárták . A beruházás hozadéka továbbá, hogy vastag dobozkartont és egyéb 
csomagolóanyagot is tudnak nyomni, mivel az új berendezés kétszer olyan vastagságú papír nyomására is alkalmas, mint a korábbi technológia.

A fejlesztés nyomán nyolc új munkahelyet teremtettek, így most 60-an dolgoznak a társaságnál, amely tavaly 950 millió forintos forgalmat és 40 millió forint adózás utáni eredményt ért el, idén pedig megcélozta a bűvös 1 milliárd forintos árbevételt. Ennek érdekében iroda nyitását tervezik Graz közelében Ausztriában, amelynek üzletszerzés lenne a feladata. A győri nyomdának már vannak piaci kapcsolatai a szomszédos országban, az osztrák megrendelésekből származó árbevétel tavaly a forgalom több mint 10 százalékát tette ki, míg egy évvel korábban ez 6-7 százalék volt.

Cikkajánló: 

$$3253$$

$$3252$$

$$3251$$