Budapesten hét százalékkal drágultak az új lakások tavaly

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Amíg 2010 elején 5.953 lakás, addig 2011 januárjában 5.913 eladatlan újépítésű lakás volt elérhető Budapesten, a kínálati ár az idén a piacon lévő lakásoknál 7 százalékkal volt magasabb az egy évvel ezelőtti, négyzetméterenként 469 ezer forintnál - közölte a Futureal Csoport lakásfejlesztő cége, a Cordia Zrt. felmérése eredményét szerdán az MTI-vel.

Az elemzés elkészítése során a Cordia 2010-ben 286, 2011-ben pedig 323 új lakás projektet vett alapul. A projektek jelenlegi jellemző lakásszáma - a korábbi átlagos 100-hoz képest - 15 körül mozog.

Tavaly 2.326 lakást adtak el a fővárosban, amely azév elejei lakáskészlet közel 40 százaléka.  A kínálat jelentős átrendeződését eredményezte az is, hogy az elmúlt évben 24 százalékkal több lakást adtak el, mint ahány új lakásfejlesztés indult. A számok a piac élénkülését valószinüsítik, és a kínálat szűkülésének az irányába mutatnak. A lecsökkent kínálatot a közel 1.000 már értékesített, de visszaadott - ún. visszajövő - lakás ellensúlyozta ki, így maradhatott akínálat nagyságrendje gyakorlatilag változatlan.  

Az elemzés szerint Budapesten az elmúlt évben a legtöbb újlakás a XI., XIII. és XIV. kerületben került a piacra. A legnagyobb kínálatszűkülés a pesti külső kerületekben (kivéve a XVII. kerületet), valamint a X. és a XI. kerületben volt megfigyelhető.

Az elemzés szerint - a fogyasztóijövőkép javítása mellett - a lakásvásárlás alacsony kamatlábak melletti, hosszútávon kiszámítható finanszírozása hozhatna megoldást, vagyis ez szükséges a lakásépítés újabb felfutásához. Ehhez vagy állami szerepvállalásra, vagy tartósan alacsony jegybanki kamatra lenne szükség. A hosszú évek alatt kialakult szabályozási környezet fejlesztőellenes, jelentősen csökkenti a vállalkozási kedvet. Ezen azonban közpénz elköltése nélkül, a szakma véleményét figyelembe véve könnyen lehetne segíteni - vélik a Cordia elemzői.

Cikkajánló: 

$$3278$$

$$3279$$

$$3277$$