Gyakorlatilag leállt a piaci lakásépítés Magyarországon

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Szinte teljesen leállt a piaci lakásépítés Magyarországon a Magyar Lakásépítők Országos Szövetségének (MALOSZ) elnöke szerint, aki az idén sem számít a helyzet jelentős javulására.

Varjasné Székely Éva a KSH legfrissebb adatait kommentálva az MTI-nek kifejtette: a fizetőképes kereslet hiánya, a hitelhez jutás nehézkessége és az építési telkek magas ára miatt a 2011-es év sem kecsegtet semmi jóval.

A KSH adatai szerint tavaly 20.823 új lakás épült Magyarországon, 35 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban, a kiadott lakásépítési engedélyek száma 17.353 volt, ami 39 százalékos csökkenést jelent. Legutóbb az 1990-es évek végén volt ennyire alacsony az új lakásépítések száma, miközben az új lakásépítési engedélyek kiadása olyan alacsony szintre esett vissza, amire korábban még soha nem volt példa.

A MALOSZ elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy a 21 ezret közelítő új lakás adat valójában nem az újonnan épült lakások számát jelenti, hanem a használatba vettekét, amelyek egy része a korábbi években épült. Varjasné Székely Éva szerint ezért az újonnan épített lakások száma ennél is kevesebb lehet.
A szövetség elnöke arra is felhívta a figyelmet, hogy a visszaesés a lakásépítő vállalkozások eredményein túl megmutatkozik majd az építéshez kapcsolódó ipar teljesítményében is.

Az építések lassulása nehéz helyzetbe hozhatja például az ablakgyártókat, vagy a téglagyártókat, kereskedőket is. Mindez az adóbevételek csökkenésével és munkahelyek megszűnésével fenyeget - tette hozzá. Ezért úgy vélte: csak állami beavatkozással fordítható meg a folyamat, az építések állami támogatásával és a hitelezés beindulásával.

Cikkajánló: 

$$3280$$

$$3281$$

$$3277$$