Negatív meglepetést okozott a beruházások alakulása

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Negatív meglepetést okozott az elemzők körében a nemzetgazdasági beruházások alakulása.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden azt közölte: tavaly a nemzetgazdasági beruházások volumene 5,5 százalékkal volt alacsonyabb, mint 2009-ben, míg a negyedik negyedévében 7,8 százalékkal estek vissza az előző év azonos időszakához viszonyítva.

Suppan Gergely, a TakarékBank elemzője azt mondta: jól látható, hogy a feldolgozóipari beruházások húzták felfelé az adatot, ehhez képest negatív meglepetést okoztak a KSH által közölt számok. Hozzátette: a feldolgozóipar teljesítménye a várakozásoknak megfelelően alakult.

Az elemző megjegyezte, hogy a kedden közölt beszerzési menedzser index ugyanakkor emelkedett, a szezonálisan kiigazított februári érték 57,0 volt.

Kondrát Zsolt, az MKB Bank elemzője szerint is a vártnál rosszabb adatokat közölt a KSH. Mint mondta, az export, a feldolgozóipar teljesített pozitívan, az összes többi szektornál nem látszik pozitív kilátás. Hozzátette: a nagy kapacitásfelesleg, a kilátások bizonytalansága, valamint a különadók miatt is nyomott beruházási aktivitásra számít az idén.

A KSH szintén kedden tette közzé az ipari termelői árak januári alakulását: januárban az ipari termelői árak az előző havihoz képest nem változtak, az egy évvel korábbihoz mérten viszont 7 százalékkal emelkedtek.

Kondrát Zsolt felhívta a figyelmet arra, hogy a belföldi értékesítésben alacsonyabb volt az áremelkedés, ez megerősíti, hogy nincs belföldön inflációs nyomás.

Cikkajánló: 

$$3286$$

$$3287$$

$$3288$$