Visszavásárolta egykori ingatlanját a gyulai önkormányzat

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Tizenegymillió forintért visszavásárolta Gyula önkormányzata azt a telket, amelyet a város előző, szocialista irányítású vezetése adott el egy szélerőmű összeszerelő vállalkozás számára - közölte a település fideszes polgármestere pénteken az MTI-vel.

Görgényi Ernő elmondta: az ipari övezetben lévő egyhektáros ingatlant még a 2000-es évek első felében értékesítette a város előző vezetése, mert arra számított, hogy a vevő, az Eurowind Kft. egy szélkereket összeszerelő üzemet létesít a területen. A város akkor hatmillió forintért adta el a kft.-nek az ingatlant, ám azóta sem történt semmi a tervezett projekttel kapcsolatban.

Az önkormányzat a közelmúltban egyedüli vevőként jelentkezett az Eurowind Kft. felszámolójának árverésén, és így jutott hozzá az ingatlanhoz. A polgármester szerint a tizenegymillió forintos vételár nem magas, mert időközben a kft. egy részben elkészült épületet húzott fel a területen, ugyanakkor a szomszédos, szintén önkormányzati tulajdonú telkekkel együtt az ingatlan, alkalmas nagyobb léptékű beruházások számára is.

Az MTI 2003 augusztusában írt arról, hogy az Eurowind Kft. - dán szakmai befektetők közreműködésével - ötmilliárd forintos beruházással kíván szélerőmű összeszerelő üzemet létesíteni Gyulán. Az üzleti tervek akkor arról szóltak, hogy az üzemben a kezdetekben kétszáz, később pedig akár hatszáz embert tudnának foglalkoztatni.

Cikkajánló: 

$$3313$$

$$3314$$

$$3312$$