Sok az ólom és az azbeszt a kanadai otthonokban

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

A lakások és házak felújításakor kevés figyelmet fordítanak a toxikus anyagok, például az ólom vagy az azbeszt eltávolítására - hívták fel a figyelmet vasárnap megjelent jelentésükben kanadai szakértők.

A környezetvédelmi törvények előkészítésével foglalkozó kanadai szervezet, a CELA szakértői tanulmányukban rámutattak az egészségi kockázatokra, és arra hívták fel a kormányok figyelmét, hogy szigorúbb szabályozásra lenne szükség e területen.

Néhány régi festéknek akár felét is a mérgező, a fejlődő gyerekagyat károsító ólom teszi ki. A CELA számításai szerint egy átlagos, az 1930-as években épült kanadai lakóházban akár 200 kg ólom is felhalmozódhatott az évek során felvitt festékrétegek következtében. A szakértők hangsúlyozták, hogy az ólom addig viszonylag kevéssé ártalmas, amíg "békén hagyják", amikor azonban kicserélik a nyílászárókat vagy a falba fúrnak, akkor káros ólomtartalmú porral szennyeződhet a légtér.

A rákkeltő azbesztet az 1990-es évektől már nem alkalmazhatják Kanadában, ám addig 300-400 ezer lakásban használták szigetelésre. Az azbesztből mikroszkopikus szálacskák kerülhetnek a levegőbe, melyek belélegezve a tüdőbe jutnak.

Az ólomtartalmú festékek forgalmazását és alkalmazását a fejlett országokban már évtizedekkel ezelőtt betiltották, még mindig használják azonban Kínában, Indiában és számos fejlődő országban.

Cikkajánló: 

$$3315$$

$$3316$$

$$3312$$