Megkezdődtek a városrehabilitációs munkálatok Mezőkövesden

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Megkezdték a mezőkövesdi közösségi ház és a Szent László tér felújítási munkálatait, a teljes városrehabilitációs projekt beruházásának összege mintegy 1,2 milliárd forint.

A munkálatokat végző cég február közepén vette át a beruházási területeket, március elsejével a tényleges kivitelezés is elkezdődött. A szakemberek jelenleg a tér régi burkolatának eltávolítását, a tereprendezést végzik - tájékoztatta a helyi önkormányzat az MTI-t.

A héten a városrehabilitációs pályázat harmadik helyszínének, a Kavicsos-tónak az átadása is megtörtént, március 16-án pedig a piaccsarnok építését is elkezdik.

Az önkormányzat közlése szerint a mezőkövesdi városrehabilitációs beruházás összege 1,2 milliárd forint, ebből az uniós támogatás összege mintegy 800 millió, az önkormányzati önerő 400 millió forint.

A projekt keretében megújul a Városi Galéria, illetve az új busz- és személygépkocsi-parkolókkal ellátott, megszépült Szent László tér díszíti majd Mezőkövesd főutcáját. A buszállomás mögött megépül a piaccsarnok, a Kavicsos-tó partján szabadidőparkot alakítanak ki.
A munkálatok elvégzésének határideje 2012. május vége.

Cikkajánló: 

$$3331$$

$$3332$$

$$3333$$