Folytatódik a leépülés az építőiparban

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

A januári kedvezőnek tűnő eredményeket követően februárban rosszra fordultak az építőipar céges mutatói az Opten szerint: jelentősen emelkedett a felszámolások növekedési üteme, miközben az egy hónap alatt elindított 410 új végelszámolás történelmi rekord.

Az Opten céginformációs szolgáltató pénteken az MTI-vel közölte, hogy az idén februárban 300 cég ellen indult felszámolási eljárás, ez a tavaly februárihoz képest 14, az idén januárihoz képest pedig 11,1 százalékos emelkedés. A növekedési ütem elmarad ugyan a nemzetgazdasági átlagtól, de a tempó így is komoly válságról tanúskodik.

A felszámolások növekedésének üteme az előző év hasonló időszakát is vizsgálva gyakorlatilag nem változott: 2010 februárjában is 14,8 százalékos volt az egy év alatt feljegyzett emelkedés mértéke.

"Ebből is látszik, hogy a helyzet semmit sem javult az ágazatban" - idézték a közleményben Csorbai Hajnalkát, az Opten stratégiai igazgatóját.

A saját tulajdonosaik által bezárásra ítélt vállalkozások száma februárban - hasonlóan a nemzetgazdasági átlag alakulásához - nagy ugrást mutatott. A 410 új eljárás mind az előző év februári, mind az idei januári adatnak több mint kétszerese, s egyúttal történelmi rekord. Az Opten stratégiai igazgatója szerint ez akár kedvező fejlemény is lehetne, hiszen a végelszámolás a rosszul prosperáló vállalkozás legális bezárásának módja. Sajnos azonban az építőiparban különösen jellemző, hogy a végelszámolás átfordul felszámolásba, vagyis a tulajdonosok tiszta szándékai sok esetben megkérdőjelezhetők.

Az idei második hónapban 479 új cég bejegyzését kezdeményezték. Ez az adat az elmúlt öt év havi adatai alapján átlagosnak tekinthető, az egy évvel korábbi hasonló időszakhoz képest minimális, 1,9 százalékos a csökkenés.

"Nemcsak a cégstatisztika, hanem a KSH építőipari megrendelésállomány-adatai is azt mutatják, hogy az ágazat rendkívül kevés munkához jut, józan üzleti megfontolásokkal tehát nehezen magyarázható, hogy miért alapítanak éves szinten több ezer céget ebben az ágazatban" - vélekedett Csorbai Hajnalka a közleményben. A stratégiai igazgató szerint sokkal inkább arról van szó, hogy a megszűnő, adóssággal hátrahagyott cégek romjain a tulajdonosok új vállalkozásokba kezdenek.

Cikkajánló:

$$3349$$

$$3348$$

$$3347$$