Folytatódik az Esterházy-kastély felújítása Fertődön

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Aláírták a fertődi Esterházy-kastély felújításának második üteméről szóló támogatási szerződést szombaton Fertődön; a második ütemben mintegy 2 milliárd forintnyi európai uniós támogatást költenek egyebek között a főépületben a kínai lakkszoba restaurálására, a bábszínház helyreállítására, új fogadóközpont építésére, továbbá a kastély előtti út lesüllyesztésére és díszburkolására.

A támogatási szerződést Breznovits István, a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség ügyvezető igazgatója, Kovács Ákos, a Magyar Közút Zrt. vezérigazgatója és Varga Kálmán, a Műemlékek Nemzeti Gondnokságának igazgatója írta alá.A sajtótájékoztatóval összekötött eseményen Szőcs Géza, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kulturális államtitkára hangsúlyozta: a múlt örökségének megbecsülése kötelesség, egyben önbecsülés is. Azt bizonyítja, hogy a múlt értékeit megújítva tudjuk továbbadni a következő generációknak.

A kormány támogatja a hazai épített és kulturális–szellemi  örökség fenntartható fejlesztését – hangoztatta az államtitkár. Az Esterházy-kastély hasznosításáról újságírói kérdésre válaszolva Szőcs Géza azt mondta, hogy az épület visszanyerheti egykori kulturális jelentőségét, és szellemi kisugárzása révén kiemelt szerephez juthat.

A barokk kastély felújításának második ütemében restaurálják a főépületben a kínai lakkszobát és a porcelánszobát, lefedik a két világítóudvart, a mozgáskorlátozottaknak pedig liftet építenek.
Emellett befejezik a bábszínház helyreállítását, amely rendezvényközpontnak ad majd helyet - sorolta Varga Kálmán. A narancsház szintén megújul, a kastély előtti utat az egykori terepszintre süllyesztik le és díszburkolattal borítják. Új fogadóépületet is emelnek, amely nemcsak a kastély vendégeit várja majd, hanem a település és a Fertő-hansági régió kapuja lesz.

Varga Kálmán szólt arról, hogy tervezik a rózsakert és az angolpark revitalizációját az Európai Unió Környezet és Energia  
Operatív (KEOP) programjának pályázati forrásából és már a kastélyfejlesztés harmadik ütemét készítik elő. Ennek keretében egyebek között a kiskastélyt és a hercegi gyermekek egykori játszóházát rekonstruálnák és nevelési célra hasznosítanák.

Kocsis Ferenc, Fertőd polgármestere az eseményen annak a reményének adott hangot, hogy a megújított kastély fellendíti a kisváros idegenforgalmát, a felújítási munkák és a későbbi működtetés pedig munkahelyeket teremt a településen élőknek.

Cikkajánló:

$$3354$$

$$3353$$

$$3352$$