Az atomenergia biztonságos, folytatódik az erőműépítési program

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Kína a szomszédos Japánban történt nukleáris baleset ellenére is biztonságosnak tartja az atomenergiát, és nem akarja sutba dobni az új atomerőművek építésére vonatkozó terveket - derült ki a pekingi kormány magas rangú illetékesének szombaton megjelent nyilatkozatából.

Tien Csia-su (Tian Jiashu), a környezetvédelmi minisztérium nukleáris biztonságért felelős igazgatója elmondta a Zsenmin Zsipao (Renmin Ribao) központi pártlapnak, hogy Peking tanult az 1979-ben az egyesült államokbeli Three Mile Islandnél bekövetkezett nukleáris balesetből és az 1986-os csernobili katasztrófából.

A kínai kormány tíz napja felfüggesztette az atomerőművek építésének engedélyeztetését, és biztonsági felülvizsgálatot rendelt el a már működőknél. Ez utóbbi keretében például a Hongkongnál a tengerparton épült atomerőműnél ellenőrizték az esetleges szökőár ellen védelmet nyújtó gátakat.

Peking ugyanakkor leszögezte, hogy nem változtat atomerőmű-építési programján.
Az elmúlt húsz évben hét új atomerőmű épült Kínában, ezzel 13-ra nőtt a nukleáris komplexumok száma. Eddig egyikben sem volt egyetlen nagyobb vészhelyzet sem - húzta alá a környezetvédelmi tárca illetékese.

Kína további 26 atomerőmű - összesen 53 reaktor - építését vette tervbe, ezek közül 12 már zöld jelzést kapott. Az elképzelés szerint 2020-ra a Kínában felhasznált energia hat százalékát atomerőművekben termelik meg.

Cikkajánló:

$$3366$$

$$3365$$

$$3364$$