Sok milliárd dollárért felépülhet Új-Kabulváros

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Új-Kabulváros 34 milliárd dolláros pompázatos projektje álmodozásnak tűnhet az afgán főváros mai lakói számára, akik a háború sújtotta település zsúfolt lakásaiban élnek, egy olyan helyen, ahol a legtöbb utca kövezetlen és ahol a sarkokon mindenfelé biztonsági erők őrködnek, hogy elejét vegyék az újabb öngyilkos merényleteknek. Mégis, az elképzelés formába öntésén dolgozó mérnökök, beruházók és kormánytisztviselők bíznak abban, hogy 2025-ben Kabultól félórás autóútra már készen állnak majd a korszerű városrész épületei, amelyekben másfél millió ember fog élni.

Hamid Karzai afgán elnök 2006-ban hozott létre afgán és külföldi szakértőkből álló bizottságot egy olyan új város megtervezésére, amely a túlzsúfolt és a sokáig tartó háborúskodás által tönkretett főváros számos lakója számára új elhelyezést biztosítana a közelben.

"A mai Kabulban 4 és fél millió ember él, de csak 700 ezer befogadására alkalmas" - fejtette ki az AP-nek Gholam Szacsi Hasszanzadah, Új-Kabulváros független fejlesztő tanácsának alelnöke. "Tizenöt év múlva a lakosság eléri a 6,5-7 millió főt, ehhez egyszerűen nincs elég hely" - tette hozzá.

2009-ben az afgán kormány elfogadta azt a kerettervet, amelynek értelmében az új várost három ütemben, 15 év alatt kell felépíteni. A projekt 500 ezer új ipari, 100 ezer mezőgazdasági és 300 ezer szolgáltatási munkahelyet teremtene. Az első, 2015-ben záruló szakaszban 400 ezer ember számára építenének 80 ezer új lakást. Idén kötik meg a szerződéseket az első 18 400-ra, és ha minden rendben megy, a munka 2013-ben meg is kezdődhet. Hasszanzadah szerint a tervet csak a biztonsági helyzet kedvezőtlen alakulása hiúsíthatná meg.

Addig azonban meg kell szűnnie a felkelők támadásainak, a beruházóknak meg kell kötniük a szerződéseket és arra is szükség van, hogy az afgánok képesek legyenek új lakásokat vásárolni vagy bérelni. A tervezett 250 ezer lakásból 70 ezer lesz közepes- és magas árfekvésű, 70 ezer tartozik a középárú kategóriába, 60 ezer olcsó áron kerül forgalomba, és 50 ezer lesz falusi ház.

A tervezők nemzetközi adományozókra is számítanak, az afgán kormány pedig az elkövetkező 15-20 évben 11 milliárd dollárnak megfelelő értékben létesítene víz- és csatornahálózatot, villamosítana és úthálózatot építene. Japán már dolgozik vízellátási terveken, meg nem határozott összegű segítséget ígért utcák építéséhez az Ázsiai Fejlesztési Bank is. Afganisztán, az Egyesült Arab Emírségek, Törökország és Azerbajdzsán befektetői már jelezték, hogy érdeklődnek a projekt iránt. A projekt fejlesztői mintegy 23 milliárd dolláros magánbefektetésre számítanak.

A lehetséges amerikai beruházóknak már februárban bemutatták Új-Kabulváros tervét, az afgán főváros egyik szállodájában pedig a napokban 26 afgán és nemzetközi cég mintegy 50 képviselője gyűlt össze, hogy többet is megtudjon a projektről. Megtekintették a tervezett helyszínt is, amely mintegy félúton van Kabul és a bagrami repülőtér hatalmas amerikai támaszpontja között.

Egyelőre kissé nehéz volt elképzelni a jövő Új-Kabulvárosát, az oda vezető forgalmas úton nehézgépek és kecskéiket-juhaikat terelő falusiak mellett robogott el a meghívottak gépkocsioszlopa. A helyszínen szamarak legelésztek. A telekhatárokat sok tulajdonos térdig érő kőfalakkal jelzi, bár a tulajdonjog még korántsem mindenütt tisztázott. Noha az afgán társadalomra jellemző a korrupció, Hasszanzadah szerint Új-Kabulvárosban nem fogják eltűrni: "Ez tiszta projekt, mi elköteleztük magunkat az átláthatóság mellett" - hangsúlyozta.
Mahmud Szajkal, a projekt egyik vezetője hozzátette: "Van egy afgán mondás, amely szerint a paradicsomba nem visz varázsszőnyeg" - a megvalósítás nem lesz könnyű.

Cikkajánló:

$$3380$$

$$3381$$

$$3382$$