Átadták a megújult Termál Kempinget Harkányban

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Átadták a közel egymilliárd forintból megújult harkányi Termál Kempinget pénteken.

Hemrich Károly ügyvezető az avatón elmondta: a beruházás keretében nem egészen egy év alatt megépült a recepcióval ellátott főépület, hét szállodai szintű szoba, százfős étterem, öt apartmanház (bungaló), valamint 24 apartman lakás. Utóbbiból kettő mozgáskorlátozottak részére is elérhető. Ezen kívül tíz sátorhelyet, 92 teljes közművel ellátott lakókocsihelyet, vizes blokkot és közösségi helyiségeket alakítottak ki a kempingben.

A 900 millió forintot is meghaladó összköltségű beruházás kétharmadát önerőből és kedvezményes banki hitelből fedezték, e mellé a Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács (DDRFT) közel 342 millió forint támogatást ítélt meg.

Az ügyvezető kifejtette: a harkányi gyógyfürdőtől 350 méterre található kemping átalakítása révén jelentős forgalomnövekedés várható, amely a Harkányban eltöltött vendégéjszakákban is megmutatkozhat. A kempingbe pénteken beköltöztek az első vendégek, és akár már e hétvégén teltházas lehet a létesítmény.

A baranyai település polgármestere, Imri Sándor hangsúlyozta: a beruházással 16 munkahely létesült, valamint bővült a város turisztikai kínálata.

A szomszédos négycsillagos Dráva Hotellel létrejött együttműködésnek köszönhetően a kemping lakói a szálloda minden szolgáltatását, ide értve a wellness lehetőségeket, a medencét, a szaunát és a sószobát is igénybe vehetik.

Cikkajánló:

$$3380$$

$$3381$$

$$3382$$