Pénteken döntenek a győri Dunakapu tér tervpályázatáról

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Pénteken dönt a győri önkormányzat közbeszerzési bírálóbizottsága arról, melyik pályázó tervei alapján újítsák fel és alakítsák át a városközpontban fekvő Dunakapu teret - közölte a városháza szóvivője szerdán az MTI-vel.

Domanyik Eszter emlékeztetett: a négy induló közül kettőt - hiányosságok miatt - kizártak, de azok vitarendezést kértek, ennek eredményeként csütörtökig kaptak lehetőséget a korábban be nem nyújtott iratok pótlására.

Tavaly november 25-én döntött úgy - egyhangúlag - a városi közgyűlés, hogy előzetes kötelezettséget vállal a belvárosi Dunakapu téren tervezett átalakítás megtervezésének finanszírozására. Egy hónappal korábban adta meg előzetes jóváhagyását a testület ahhoz, hogy rendezvénytérré alakítsák a Dunakapu teret, alá pedig mélygarázst építsenek.

Az elképzelések szerint a tér szélén a Kossuth híd hídfőjénél, illetve a tér északkeleti végében emelnének egy-egy új épületet, de felvetődött az is, hogy a Móricz Zsigmond rakpart forgalmát áthelyeznék az alsó rakpartra egy szakaszon. A kapcsolódó közlekedési fejlesztések következtében gyalogostérré válhat a Dunakapu tér, ahol rendezvényeket is lehet majd tartani.

Cikkajánló:

$$3411$$

$$3410$$

$$3409$$