Milliárdos fejlesztés Veresegyház központjában

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Kibővítették, a kistérségi feladatok ellátására is alkalmassá tették a veresegyházi polgármesteri hivatalt, megújult az épületet körbeölelő főtér is – közölte Pásztor Béla, a város független polgármestere szerdán az MTI-vel.

A projekt 1 milliárd 50 millió forintos költségéből 800 milliót uniós, illetve állami forrásból fedeztek, a fennmaradó részt saját erőből teremtette elő a település - mondta az ország legrégebben regnáló, 45 éve Veresegyház polgármestereként tevékenykedő Pásztor Béla.

Tájékoztatása szerint a város polgármesteri hivatala eddig is "befogadta" a nyolc településből álló, mintegy 42 ezer lakosú kistérség számos munkaszervezetét, itt intézik például a kistérség gyám- és építési ügyeit, de az  épület régen megérett a bővítésre és a felújításra.

Az elnyert uniós támogatásnak köszönhetően megszépült, új irodákkal gyarapodott a hivatal, a berendezés és a számítógépes rendszer "élesítése" még tart, és szebb lett a környezete is. A polgármester közlése szerint a főtér igazi városközponttá, kistérségi találkahellyé vált, a gyógyszertár előtt, valamint az I. világháborús emlékmű mellett új park épült, illetve megújult a római katolikus templom is.

A modernizált városközpontban térfigyelő rendszer működik, a nemrég elkészült gyalogutakat és járdákat is birtokba vehették a helyiek - mondta Pásztor Béla, hozzátéve, hogy a főtér ünnepélyes átadását júniusban tartják.

Cikkajánló:

$$3411$$

$$3410$$

$$3409$$