Felújították a szegedi Alsóvárosi Kultúrházat

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Április végén átadják a felújított a szegedi Alsóvárosi Közösségi Központot; az épület egy 33 milliós európai uniós projektnek köszönhetően szépülhetett meg.

Az 1930-as években épült Alsóvárosi Kultúrházat napjainkban a ferences rend tartja fenn. Ennek megfelelően a beruházás költségeinek tíz százalékos önrészét ők adták.

Valkony Károly, a projekt műszaki koordinátora a szerdai bejáráson a beruházásról az MTI-nek elmondta: megszépült a kulturális intézmény előcsarnoka, két terme és az öltözők is, az átalakítás összesen több mint 500 négyzetmétert érint. Megújult az elektromos és gépészeti hálózat, korszerűsítették a fűtést, kicserélték a nyílászárókat és felújították a padlót is. A pályázat része az is, hogy akadálymentesítették az épületet.

Balogh Dóra intézményvezető elmondta: kialakítottak egy ifjúsági közösségi teret és információs pontot, amely komplex szolgáltatást nyújt majd a szegedi fiatalok számára. Az internetezés mellett az elsősorban középiskolásokat megcélzó foglalkozásokon a fiatalokat leginkább érdeklő témákat dolgozzák majd fel szakemberek és önkéntes segítők bevonásával. Az első előadássorozat a Tudni illik, hogy mi illik nevet viseli majd. Emellett önéletrajzíró tanfolyamot is szerveznek. A régi programok is megmaradnak, így a gobelinvarró kör ismét dolgozhat majd, csakúgy mint a nyugdíjas és a baba-mama klub. Új elemként megalakul a természetjáró klub, amely először az ásotthalmi erdőbe látogat ki.

Emellett kulturális foglalkozásokra is várják majd az érdeklődő ifjúságot, melynek témáit az ő igényeik szerint határozzák meg. A jövőben is folytatják a felnőtteknek szóló foglalkozásokat, valamint a bábszínházi előadások és kézműves foglalkozások is lesznek a megújult környezetben.

Cikkajánló:

$$3411$$

$$3410$$

$$3409$$