Három iskolát avattak a dunaföldvári mikrotérségben

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Pénteken felavatták a Dunaföldváron, Bölcskén és Madocsán felújított és kiegészített iskolákat. A három település társulásban működteti gyermekintézményeit, miután közösen pályáztak és nyertek az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében mintegy egymilliárd forintot.

Mindhárom településen pénteken tartottak avatóünnepséget, a települések és a megye ez alkalommal meghívott vezetői arról beszéltek, hogy ahol iskolát építenek, ott bíznak a jövőben. Petrovics Józsefné, a DBM MONI főigazgatója megjegyezte, az intézményfenntartó társulás, amelyet 2008-ban éppen azzal a céllal hoztak létre, hogy ezt a fejlesztést megvalósítsák, nagyon jól működik, a nyolc tagintézmény pedagógiai vonalon is nagyon jól tud együttműködni.

Több mint kétezer gyermek jár bölcsődés kortól egészen felnőtt korig a Dunaföldvár-Bölcske-Madocsa Mikrotérségi Oktatási Nevelési Intézménybe (DBM MONI), amely bölcsődét, óvodákat, általános iskolákat, szakképzőt, gimnáziumot, zeneiskolát és gyógypedagógiai intézményt foglal magába.

A három Tolna megyei település kevés híján egymilliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyert el az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében a Dél-Dunántúli Operatív Programban. Az összeg a költségek 90 százalékát fedezi, az önerőn a települések nagyságrendjükhöz mérten osztoztak.

A 2009 decemberében tartott alapkőletétel óta Dunaföldváron egy régi épület felújításával, illetve új szárny hozzáépítésével elkészült egy 24 tantermes iskola, egy korszerű ezeradagos konyha, étterem és csarnokká bővíthető tornaterem.

Bölcskén szintén új szárny épült a régihez, amelyet teljesen felújítottak, így egy az egész általános iskolát befogadó tágas, 17 tantermes épületet avathattak pénteken. A legkisebb településen, Madocsán a tizenkét tantermes iskola emeletráépítéssel bővülhetett, ott a konyhát és ebédlőt is felújították.

A beruházás kivitelezője az erre a munkára alakult DBM Konzorcium volt, amelyet a bölcskei Unikorn-Épker Kft. hozott létre a bátaszéki székhelyű ALISCA BAU Építőipari Zrt.-vel.

Cikkajánló:

$$3421$$

$$3424$$

$$3423$$