Elkezdődött a nyíregyházi tömbkórházprojekt

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

A bontási munkálatokkal és a közműkiváltással elkezdődött a nyíregyházi Jósa András Oktatókórház fejlesztése: a nagyrészt uniós támogatású, 12,3 milliárd forint összköltségű projekt várhatóan 2012 novemberére valósul meg.

Az új gyógycentrum 27 ezer négyzetméteren épül majd fel, magában foglalja egy modern onkológiai és belgyógyászati épülettömb, illetve egy komplex gyermekgyógyászati központ kialakítását - mondta Kiss Zoltán Tamás, az Egészségügyi Holding Zrt. vezérigazgatója sajtótájékoztatón csütörtökön Nyíregyházán.

A megyei önkormányzati fenntartású holding vezetője hozzátette: a projekt előkészítési szakasza elhúzódott ugyan, de utoléri magát a beruházás. Az első építési fázis, azaz a szükséges bontási munkálatok és a közműkiváltás a tervek szerint három hónapot vesznek igénybe, ezután kezdik el elsőként az új onkológiai centrum építését.

A 90 százalékban uniós forrásból, valamint a megyei önkormányzat 1,2 milliárd forintos önerejéből finanszírozott nagyberuházás kivitelezési munkái várhatóan fennakadásokat fognak okozni a kórház életében, mivel a gyógyintézmény tulajdonképpeni központját zárják majd le. Ezért át kell szervezi a betegutakat, kapacitást azonban nem kell kivinni a kórház területéről - fűzte hozzá Kiss Zoltán Tamás. Az új építések mellett a régi épületekben felújítási munkálatai kezdődnek: elvégzik a gasztroenterológia, valamint az endoszkópos laborok rekonstrukcióját, megújulnak a felvonók és több műtőhelyiség is.

A kórház telephelyének mintegy felét érinti a beruházás, amelynek építési fázisait bárki végigkísérheti a telepített webkamerák segítségével - mondta el az MTI kérdésére Kun József projektvezető. A bontási munkálatok egyetlen olyan épületet érintenek, ahol gyógyító tevékenységet végeznek, a gyermekrehabilitációs részleget, ez az osztály azonban már februárban átköltözött új helyére.

A három nagy tömb építését várhatóan júliusban kezdik el: az onkológia után a belgyógyászati feladatokat kiszolgáló kubatúra épül ki - ahol például nefrológiai és fertőzőosztályok létesülnek -, a gyermektömbben pedig sürgősségi és fekvőbeteg-ellátás kap helyet.

A gyógyintézményben helikopterleszállót is kialakítanak; ez a beruházás a tömbkórházprojekttel párhuzamosan, a sürgősségi centrum fejlesztési programjában valósul meg. A 688 millió forintos beruházás nagyobb részét az infrastrukturális fejlesztések teszik ki, ennek keretében újul meg a 21 ágyas sürgősségi osztály több mint 1400 négyzetméter területű épülete.

A tájékoztatón Kiss Zoltán Tamás bejelentette, hogy az Egészségügyi Holding Zrt. bérkompenzációt hajt végre, erre 300 millió forint áll rendelkezésre. A munkavállalók júniustól kapják meg új bérüket, s egyénileg dönthetik el, hogy az emelést cafeteriában vagy bér formájában kívánják felvenni.

Cikkajánló:

$$3434$$

$$3433$$

$$3432$$