Az elmúlt 20 év negatív lakásépítési rekordja várható

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Az első negyedévben megépült 3.140 új lakás azt vetíti előre, hogy idén 16.000-18.000 lakás fog megépülni Magyarországon, ami az elmúlt 20 év negatív lakásépítési rekordja lesz, sőt 1953 óta nem épült ilyen kevés lakás - mondta Petz Raymund, a GKI Gazdaságkutató ügyvezető igazgatója pénteken az MTI-nek.

A Társaság a Lakásépítésért Egyesület szerint az építési engedély számainak drasztikus visszaesése további romlást vetít előre. A KSH adatai szerint folytatódott a lakásépítések számának csökkenése: az első negyedévben 3.140 új lakás épült Magyarországon, 35 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban, a kiadott lakásépítési engedélyek száma pedig 2.398 volt,  51 százalékkal kevesebb mint 2010 első három hónapjában.

Noha már tavaly is 35 százalékkal kevesebb, összesen 20.823 új lakás épült, idén 16.000-18.000 lakás épülhet, de a GKI felmérése szerint a végeredmény közelebb lesz a 16.000-hez - jelentette ki az ügyvezető igazgató. "Arra emlékszem, hogy 1998-1999-ben 19.800 lakás épült" - tette hozzá.

Petz Raymund elmondta: Budapesten az országosnál viszonylag jobb a helyzet, mivel az első negyedévben éves összehasonlításban csak 15 százalékos a visszaesés, és közel 1.300 új lakást vettek használatba az országosan épült 3.140-ből. Az új lakások építését az ismert keresleti és hitelezési problémák mellett befolyásolja az eladatlan lakásállomány: Budapesten a múlt év végén 2.800 eladatlan lakás volt, így idén 4.000-5.000 új lakás épülhet - jelezte a szakértő. (Az országosan eladatlan lakásállományról nincs adat.)

A keresletet meghatározza, hogy a bankok jóval nehezebben adnak hitelt mint korábban, és az igazán hitelképes jó ügyfelek pedig feltehetően még kivárnak, arra számítva, hogy a lakásárak esetleg még lejjebb csúsznak - magyarázta a GKI ügyvezető igazgatója. Ugyanakkor a jó helyen lévő, jó minőségű lakások eladhatók, de ezek a kínálat legfeljebb negyedét teszik ki - tette hozzá.

Ami pedig az építőipart illeti, az MNB statisztikái szerint az építőipari vállalatok hitelportfóliójának minősége 2008 óta romlik, de "már látható a fény az alagút végén, azaz megállt a romlás" - fogalmazott Petz Raymund. A Társaság a Lakásépítésért Egyesület pénteki közleményében azt írta: állami lakásépítési program, lakásépítési támogatások nélkül nehezen képzelhető el, hogy a lakásépítések éves száma akárcsak közelíteni is fogja az ideálisnak tartott éves 40 ezres újlakásépítés szintet. 

Úgy vélik, a lakásépítési ágazat visszaesése mellett nehezen látszanak teljesíthetőnek a foglalkoztatási célkitűzések. A lakásépítések ilyen alacsony - és emellett tovább eső - szintje a lakásépítési ágazat - beleértve a hazai anyaggyártást, kereskedelmet, tervezést, kivitelezést, ingatlanforgalmazást, finanszírozást is - további leépülését, az ebből a szegmensből eredő költségvetési bevételek elmaradását vonja magával.

"Látni kell, hogy a 2010-es lakásépítési szám (20.823) is közelítette az ötvenéves negatív rekord szintet. Ehhez a bázishoz képest további 51,2 százalékos visszaesést előrevetítető építési engedély adatokat nem túlzás drámainak nevezni" - írta az egyesület.

Cikkajánló:

$$3443$$

$$3442$$

$$3441$$