Árat emel a Holcim
A vártnál gyengébb eredményekkel zárta az első negyedévet a jelentős magyarországi érdekeltségekkel is rendelkező svájci Holcim a nyersanyagok és az energia drágulása, illetve az építőipari tevékenység lanyhulása, nagy infrastrukturális beruházások elodázása miatt.
A világ második legnagyobb cementipari
csoportjának bevétele két százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz
képest, 4,66 milliárd frankra, miközben elemzők stagnáló bevételt
vártak.
A csoport eredményét az erős svájci frank is
befolyásolta, az adózott nyereség 10 millió frank volt az elemzők 127
milliós várakozásával szemben, igaz, tavaly ilyenkor még 68 millió frank
veszteséget kellett elkönyvelnie adó után egy rendkívüli adótétel
miatt.
Az év egészét tekintve azonban már optimista a társaság,
arra számítanak, hogy élénkülni fog az építőipari tevékenység, és
nemcsak a feltörekvő országokban, hanem az érettebb piacokon, így
Európában és Észak-Amerikában is.
A társaságnál még márciusban - az éves eredmények ismertetésekor - jelezték, hogy áremelésre készülnek, amit most ismét megerősítettek, tekintettel a nyersanyagok és az energia drágulására.
Cikkajánló:
$$3455$$
$$3454$$
$$3453$$