Életveszélyes egy Andrássy úti épület, mégsem zárják le a környékét
Életveszélyes állapotban van a budapesti Andrássy út 1. szám alatti négyemeletes épület, a Fővárosi Önkormányzat illetékes hivatala mégsem támogatja a belvárosi ingatlant övező közterület lezárását, "tekintettel a nagy forgalmú csomópontra" - közölte a terézvárosi önkormányzat hétfőn az MTI-vel.
A Stein palotaként ismert, világörökségi
környezetben álló társasház nemrég kártérítési pert indított a tetőt
megbontó céggel szemben, ám a jogerős ítéletig akár évek is eltelhetnek. A
terézvárosi önkormányzat az MTI-vel hétfőn azt közölte, hogy az elmúlt
években a ház állapotáról több szakvéleményt is készíttettek, amelyek
életveszélyesnek nyilvánították a tetőhéjalást, a tetőszerkezetet, a
szerkezeti elemeket, a díszeket, a kéményeket és a homlokzatot.
A
tájékoztató szerint az elmúlt évben két alkalommal is jelentős vakolat
hullott le a homlokzatról a járdára, de ezek szerencsére nem okoztak
balesetet. Hozzátették: miután a homlokzati falsík a tetőzet miatt
folyamatosan ázik, a további vakolathullás, sőt a tetőről esetleg
lehulló épületelemek miatt az életveszély folyamatosan fennáll.
A
terézvárosi hivatal a társasházat a homlokzati, míg a tetőteret és az
alatta lévő IV. emeleti szintet birtokló céget a tetőn lévő életveszély
megszüntetésére kötelezte, mindeddig hiába. A felkért szakértők
több javaslatot is kidolgoztak a veszélyelhárításra, ám forrása sem az
érintetteknek, sem pedig az önkormányzatnak nincs a beruházásra. A VI.
kerület a Belügyminisztérium segítségét is kérte, ám választ még nem
kaptak.
Az életveszély jelenleg érinti az Andrássy út, a
Bajcsy-Zsilinszky út és a Paulay Ede utca egy-egy szakaszát, de
mindeddig csak egy kétméter széles sávot kerítettek le. A terézvárosi
hivatal szerint azonban a tetőről esetleg lehulló elemek akár a
parkolósávig, illetve azon túl is repülhetnek, így azok elkerítése,
lezárása is szükséges lenne.
Ezt a javaslatot azonban,
"tekintettel a nagy forgalmú csomópontra", a Fővárosi Önkormányzat
közlekedési ügyosztálya nem támogatta, így az életveszély továbbra is
fennáll - írták. A Fővárosi Bíróságon csütörtökön kezdődött meg a
VI. kerületi Andrássy út 1. szám alatti társasház kártérítési pere. Az
egykori Stein palota lakóközössége azért nyújtott be keresetet a
bírósághoz, mert - álláspontjuk szerint - az épület tetőterében 400
millió forintos kárt okozott egy beruházó.
Az épület egy része, szerintük, azért vált életveszélyessé, mert a beruházó - aki egyben tulajdonosa is a tetőtéri ingatlannak - 2001-ben építkezésbe kezdett, ám egy elszámolási vita miatt a kivitelező 2003-ban levonult a munkaterületről.
Cikkajánló:
$$3463$$
$$3462$$
$$3461$$