A fővárosi állatkerté lehet a vidámpark területe

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

A Fővárosi Állat- és Növénykert a ciklus végéig várhatóan megkapja a szomszédos vidámpark területét - közölte a főpolgármester pénteken egy más témában tartott sajtótájékoztatón az MTI kérdésére.

Tarlós István az átadást azzal indokolta, hogy a vidámparknak - szerinte - nem a jelenlegi területen van a helye, az állatkertet pedig fejleszteni szeretnék.

Közölte azt is, a vidámpark az egyetlen fővárosi cég, amelyről el tudja képzelni, hogy privatizálni lehet, akár részlegesen, akár teljesen.

A főpolgármester úgy fogalmazott, az állatkertet szeretné a vidámpark irányába fejleszteni. Arra a kérdésre, mikorra várható az ingatlan átadása, azt mondta, szeretné, ha a ciklus végéig (2014 őszéig) ez megtörténne.

Elmondta, elképzelhető az is, hogy létesítményenként, tehát részenként adják át, de az is, hogy egyben, a fejlesztés megvalósítása után. Mint mondta, erről még nem született döntés.

Arra a kérdésre, hová költözhet a vidámpark, arról beszélt, az áthelyezési elképzeléseknél szóba került a XI. kerület. Hozzátette: a magántőke bevonását is lehetségesnek látja.

Cikkajánló:

$$3472$$

$$3471$$

$$3470$$