Uniós támogatásból fejlesztettek Simontornyán

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Huszonegy szobás új szárnnyal, wellness és fitness központtal bővült a simontornyai Fried Szálloda és Étterem. A háromszázmillió forintos beruházás költségeinek 43 százalékát uniós forrásból finanszírozták.

A vasárnapi átadóünnepségen az üzemeltető Danubetrade Kft. egyik tulajdonosa, a vietnami származású Phan Bich Thien elmondta, hogy férjével, Thuróczy Lászlóval több mint öt éve nyitották meg a Fried Szállodát, amelyet több lépcsőben fejlesztettek. A kastély épülete után felújították és átadták a vadászházat, elkészült a konferenciaterem, majd a borház. 

Az eddigi legjelentősebb fejlesztés most ért véget annak nyomán, hogy 2009 őszén sikerrel pályáztak az Új Magyarország Fejlesztési Terv Dél-Dunántúli Operatív Programjában. A szolgáltatások körének bővítését és kapacitásnövelést célzó projekt teljes költsége valamivel több mint 297 millió forint volt, amelyhez közel 128 millió forintot nyertek el. 

Ebből épült meg környezettudatos szemléletben az új, Liliom névre keresztelt szárny, amelyben 21 szobát antiallergén bambuszparkettával burkoltak, és fal hűtés-fűtése van. Az épület, amelyhez kétszáz fős konferenciaterem tartozik, akadálymentesített és napelemekkel látták el. A wellness és fitness központ építése is a beruházás része volt.

A Fried Szállodának, amely tulajdonosának szavai szerint Fried-birtokká fejlődött, immár 44 szobája van, így kategóriájában Tolna megye legnagyobb szálláshelye lett. A bővítés hét új munkahelyet is jelentett, így az alkalmazottak száma megközelíti a harmincat. 

Az avató ünnepségen népes vietnami delegáció vett részt. Ngo Duy Ngo, a Vietnami Szocialista Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövete a Thien Phan Bich és férje sikeres vállalkozását jó példaként állítva arra buzdított, hogy fektessenek be a magyar vállalkozások Vietnamban, ahol sokan beszélik a magyar nyelvet, jól ismerik a magyar termékeket.

„Csendes tengerek nem nevelnek jó tengerészt” – ezt már Tóth Ferenc (Fidesz) kormánymegbízott mondta arra utalva, hogy a Thuróczy házaspár a válság idején szánta el magát a fejlesztésre. Phan Bich Thien korábbi tájékoztatása szerint a szálloda kihasználtsága a gazdasági válság ellenére elérte a 65 százalékot a nyári hónapokban.

Cikkajánló:

$$3486$$

$$3485$$

$$3484$$