Csúszik a devizahitelesek megmentése

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Másodszor is elhalasztotta a kormány a devizahitelesek megsegítését célzó intézkedéscsomag bejelentését, a miniszterelnök bekapcsolódása a folyamatba ugyanakkor azt jelzi: az eddiginél jóval nagyobb az esély arra, hogy a vitás kérdésekben megszülessen a kompromisszum a bankokkal.

A bankszövetség már kétszer is bejelentette a közös sajtótájékoztató időpontját, ám az eseményt mindkétszer elhalasztották - az időpontot korábban meghatározó - kormányzat képviselői.

Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője a sajtótájékoztató mostani elhalasztását azzal a hírrel együtt jelentette be, hogy további pontban is egyetértés született, és jelezte azt is, hogy - az ezúttal jövő hét elejére tervezett - sajtótájékoztatón a miniszterelnök is részt vesz. Az utóbbi arra utal, hogy a bankokkal való megegyezésről szóló bejelentésre kerülhet sor.

A devizaalapú lakáshitellel rendelkezők helyzetét javítani szándékozó csomag a különböző forrásokból eddig megismert információk szerint a következő részelemekből - vagy azok egy részéből - tevődhet össze: a kilakoltatási és árverezési moratórium július 1-jétől történő feloldása; az árverezéseknél az ingatlanpiac védelme érdekében negyedéves limit bevezetése; a még törlesztőképes adósoknál a törlesztési árfolyam rögzítése; a Nemzeti Eszközkezelő Társaság (NET) létrehozása, amely diszkontáron megvásárolná a fizetésképtelen, szociálisan rászoruló adóstól az ingatlant, és bérbe adná neki; a bankadó (vagy a bankadó alapjának) csökkentése a kkv-, illetve lakáshitelek növekményével a hitelezés élénkítése érdekében; kamattámogatás a nehéz helyzetbe került adósok lakását megvásárlóknak.

Néhány nap múlva kiderülhet, hogy mely pontokban engedtek a bankok, s melyekben a kormány, s született-e érdemi megoldás a bajba jutott lakáshitelesek helyzetének könnyítésére. Az valószínűsíthető, hogy a bankadó nem lesz része a csomagnak, ez ugyanis eleve kizárna bármilyen megállapodást.

Az ingatlanfedezetű lakáshitellel rendelkezők és a bankok számára is egyre sürgetőbb, hogy valamilyen megoldás szülessen. Ez az állam érdeke is, hiszen a nem teljesítő hitelállomány egyre nagyobb, aminek társadalompolitikai következményei is egyre súlyosabbak lehetnek.

Cikkajánló:

$$3502$$

$$3501$$

$$3500$$