Új gyógyszálló épül Egerben

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár helyezte el csütörtökön Egerben annak a gyógy- és rekreációs szállodának az alapkövét, amely 1,7 milliárd forint beruházása nyomán jövő júniustól fogadhatja a vendégeket.

A beruházó Imola Építő Kft. félmilliárd forintot nyert a négycsillagos, mintegy 100 férőhelyes hotel megvalósításához az Új Magyarország Fejlesztési Terv Észak-magyarországi Operatív Programjából.

Szócska Miklós az alapkő elhelyezését megelőzően úgy vélekedett: a Hotel Platán jó példája annak, hogy miként válhat a gyógyturizmus húzóágazattá az ország újjáépítésében.

Habis László a település polgármestere azt hangsúlyozta: az utóbbi évek fejlesztései nyomán egyre inkább megvalósulni látszik az az álom, hogy Eger nemzetközileg is elismert fürdővárossá váljék.

Mint azt Tóth Imre, az Imola Építő Kft. vezetője elmondta: a szállodában 46 lakosztályt illetve szobát alakítanak ki. A wellness részlegben gyógyvizes medence, sófürdő, élménymedence, szauna, illetve gyógyászati központ várja majd a vendégeket. Utóbbiban reumatológiai, ortopédiai, neurológiai panaszokat kezelnek, illetve lehetőség nyílik traumatológiai műtétek utáni rehabilitációra és fogászati kezelésekre is.

A szállodában, amelybe a hazaiak mellett, elsősorban Skandináviából várnak vendégeket 40 embernek biztosít munkát a társaság - mondta Tóth Imre.

Az Imola Építő Kft. éves forgalma eléri a 2,5 milliárd forintot, míg a 20 társaságot tömörítő Imola cégcsoport éves forgalma mintegy 7 milliárd forint. A cégcsoportot belföldi magánszemélyek birtokolják.

Cikkajánló:

$$3504$$

$$3503$$

$$3502$$