Költözik a Természettudományi Múzeum

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

A majdani Andrássy, vagyis múzeumi negyedbe költözhet a Magyar Természettudományi Múzeum (MTTM), amelynek át kell adnia a jövendő Nemzeti Közszolgálati Egyetem számára a Ludovika főépületét.

"A világvárosokra jellemző múzeumi negyed kialakítása esetén - amely a közeljövőben mint Andrássy múzeumi negyed várhatóan szerepel a kormány napirendjén - szakmailag és költséghatékonyság szempontjából is indokolt lehet, hogy oda más múzeumokkal együtt a Természettudományi Múzeum is átköltözzön" - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) az MTI-vel azt követően, hogy a tárca és a múzeum illetékesei péntek reggel egyeztetést tartottak.

A KIM közleménye felidézi, hogy az MTTM jelenleg három helyen működik. Mint írták, az intézmény "szakmailag igényes, egy helyen történő elhelyezése" máig megoldatlan, holott 1993 óta napirenden szerepel.

A tárca összegzése szerint a Nemzeti Közszolgálati Egyetemnek a jelenleg kihasználatlan épületekkel rendelkező Ludovika Campusba költözése lehetővé teszi, hogy a Természettudományi Múzeum újabb területeket kapjon. Hozzátették: ezzel javulnak elhelyezésének körülményei, és csökken azon telephelyek száma, ahol az intézmény jelenléte más múzeumok beköltözését akadályozza.

"A Ludovika korábbi lovardájában, illetve a felszín alatt kialakított termek továbbra is a Természettudományi Múzeum használatában maradnak" - olvasható a KIM közleményében, amely arra is kitér, hogy a múzeum vezetése a kezdetektől részt vesz a Ludovika Campus megújítását célzó szakmai előkészítésben. A minisztérium kiemelte: nem lenne jó, ha a sajtóban a témában kialakult elvi vita félrevinné a Ludovika rossz állapotú műemléki épületének felújítását célzó kormányzati törekvéseket, illetve a Természettudományi Múzeum és a Közszolgálati Egyetem fejlesztésének ügyét.

"Jelen nyilatkozattal a KIM és az MTTM a múzeum költözésével kapcsolatban kialakult vitát lezártnak tekinti" - szögezték le. Mint arról az MTI csütörtökön beszámolt, a Magyar Természettudományi Múzeum főigazgatója, Matskási István egy levélből értesült arról, hogy az intézménynek mégis át kell adnia a jövendő Nemzeti Közszolgálati Egyetem számára a Ludovika főépületét.

Mint elmondta, az első ütemben 2012 végéig, a másodikban 2013-ban kell átadni az épületben általuk elfoglalt tereket. A levél azt említi, hogy át kell adni a főépület helyiségei közül a gyűjteményi raktárakat, a kutató- és irodahelyiségeket, azaz a földszinti és a padlástéri helyiségeket, amelyeket egy jövőbeni új múzeumi központba kell költöztetni. A levél a mélyszinten lévő légkondicionált raktárakat nem említi.

Nagy Anna kormányszóvivő a múzeum sorsáról tartott múlt heti sajtótájékoztatón még azt közölte, hogy "semmilyen döntés nincs a Természettudományi Múzeum költözéséről". A Nemzeti Közszolgálati Egyetem létrehozásáról szóló törvényt a közelmúltban hirdették ki. Az intézmény 2012 januárjától alakul meg. Helyéül ugyan a Ludovika épületét jelölték ki, de mivel ez felújításra vár, legkorábban két év elteltével lehet szó az egyetem beköltözéséről.

A Magyar Természettudományi Múzeum 1994 óta tartó rekonstrukciója során - amely hosszabb távon a Budapest több pontján működő múzeum egy helyre költözését szolgálta volna - a Ludovika mintegy 6 ezer négyzetméteres egykori padlásterébe költözött az embertani tár, a madár- és emlősgyűjtemény. A mélyszinteken pedig gyűjteményi raktárak mellett könyvtárat is kialakítottak. A múzeum kiállításait az egykori Lovarda épületében helyezték el, a volt Ludovika Akadémia udvara, valamint a főépület és a Lovarda közötti térszint alatt pedig közönségfogalmi részeket és további kiállítóteret alakítottak ki. A rekonstrukció forráshiány miatt 2008-ban leállt.

Cikkajánló:

$$3529$$

$$3528$$

$$3527$$