Elkészült az Orienter Intermodális Logisztikai Központ
Záhony közelében, Fényeslitke-komoró térségében 160 hektáron valósult meg az intermodális logisztikai központ 3,5 milliárd forintból, 50 százalékos uniós támogatással, és már tervezik a 10 év alatt megvalósítható, 30 milliárd forintba kerülő folytatást - jelentette be Ilenczfalvi-Szász Gábor a beruházó és tulajdonos Regionális Fejlesztési Holding Zrt. vezérigazgatója csütörtökön Budapesten.
A kiemelt beruházásként készült létesítmény 70 százalékának bérletéről 5-6 céggel tárgyalnak, egy év múlva várhatóan a terület harmada bérlőre talál, de három éven belül az Orienter csaknem teljes egésze hasznosul - válaszolta a vezérigazgató az MTI kérdésére.
A területen párhuzamosan fut a széles és a normál nyomtávú vasút, de az áru közútra is terelhető. Szóba jöhet még a vízi szállítás megszervezése is.
Czomba Sándor a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára a beruházás munkahelyteremtését, valamint azt emelte ki, hogy az objektum 50 kilométeres körzetében három országhatár található.
A fejlesztés várt hatását az ukrán, az orosz és a kínai kereskedelemre az egyes országok magyarországi kereskedelmi kamaráinak a képviselői vázolták. Mindhárom ország itt éri el az EU-t, és az ide hozott áruit itt feldolgozva, azokat belső előállításúaknak minősíthetik.
Szentpéteri Bertalan a Magyar-Ukrán Kereskedelmi és Iparkamara elnöke hangsúlyozta, hogy az ukrán vállalkozók a határhoz közel keresnek helyet, és erre kiválóan alkalmas az Orienter. A fejlődéshez viszont módosítani kell a vasúti tarifán, mivel a magyar éppen duplája a szlováknak.
Az Ágcsernyő-Pozsony, valamint a Vlagyimir-Scsecsin közti széles nyomtávú vasútvonal megépítését egyenlőre késlelteti a válság. Az ebből adódó helyzeti előnyt használhatja ki a magyar logisztikai központ.
Cikkajánló:
$$3557$$
$$3556$$
$$3555$$