Előnyös lehet a szit bevezetése

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

A szabályozott ingatlanbefektetési társaságok (szit) bevezetése szakértők szerint nemzetközi szinten valódi versenyelőnyt biztosít, az ingatlanalapoknál lényegesen kedvezőbb befektetési forma, amely hozzájárulhat az ingatlanpiac átláthatóságának megteremtéséhez, nem tudni azonban, hogy a szigorú feltételek mellett milyen mértékben élénkíti majd a piacot.

A parlament hétfőn fogadta el szabályozott ingatlanbefektetési társaságokról szóló törvényt. A szitek a törvény szerint a kis- és nagybefektetőktől összegyűjtött pénzügyi forrásokat elsősorban magyarországi bejegyzésű kereskedelmi és lakóingatlanokba fektetik azért, hogy az ingatlanokat hasznosítsa, illetve szükség esetén fejlessze. A csak nyilvános részvénytársaságként működtethető társaságoknak sem társasági, sem helyi adót nem kell fizetniük, csak tulajdonosai adóznak az osztalék és az árfolyamnyereség után.

Czifra Balázs, a DTZ Hungary nemzetközi ingatlantanácsadó ügyvezető igazgatója közleményében kifejtette: mindenképp üdvözlendő a jogszabály elfogadása, hiszen az ingatlanpiac felpezsdítése, tőkevonzó képességének erősítése kulcsfontosságú nemzetgazdasági szempont. Úgy véli, "a törvény nagymértékben hozzájárulhat az ingatlanpiac szabályozottságának, átláthatóságának megteremtéséhez, valamint a hitelesség, és ezzel együtt a nemzetközi befektetői érdeklődés megerősítéséhez".

Az ingatlanszakértő szerint mindezzel együtt kérdéses, hogy a jogszabály folytán milyen valós élénkülés jelentkezik a piacon, hiszen a szit-ek feltételrendszere - nyílt részvénytársasági forma előírása, tízmilliárd forint összegű indulótőke, a kisrészvényesek aránya és az osztalékfizetés mértéke - sok helyen szigorú, és nem feltétlenül esik egybe a jelenleg is preferált projektcég struktúrákkal. Várakozásaik szerint, éppen ezért csak a legnagyobb ingatlantársaságok élnek majd a törvény adta adómentességgel. Az eredeti törvényjavaslat módosítása ugyanakkor - amely szerint nemcsak magyarországi vállalatok lehetnek szabályozott ingatlanbefektetési társaságok, illetve külföldi ingatlanbefektetések is kerülhetnek magyarországi székhellyel rendelkező szit-ek tulajdonába - tovább lendítheti a piacot - írja közleményében.

Az új szit izgalmas adótervezési eszköz lehet a jövőbeli ingatlanfejlesztések és vásárlások kapcsán - kommentálta az új lehetőség adózási vonatkozásait Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország vezető partnere. "Mivel jövedelemadózás ebben az esetben kizárólag a tagok szintjén történik majd, a társaságiadó- és helyiadó-mentesség mindenképpen lényeges kedvezőbb befektetési forma, mint a jelenleg elérhető ingatlanalapok. A külföldi befektetők számára további előnyt jelent az a tény, hogy a jelenlegi szabályozás szerint a külföldre fizetett osztalék után a forrásadót sem kell levonni" - írja közleményében.

Gerendy Zoltán szerint a nyilvános tőkebevonási modell várhatóan könnyebben megteremti majd a projektekhez szükséges, a válság után jelentősen megemelt mértékben (30-40 százalék) megkövetelt önerőt, és bizonyos esetekben hatékonyan tudja majd kiváltani a jelenleg igen korlátozottan rendelkezésre álló banki finanszírozás egy részét is. Nemzetközi szinten is valódi versenyelőnyt biztosít majd egy ideig ez a társasági forma, hiszen jelenleg leginkább csak az angolszász országokban vezettek be hasonló szabályozást, a régióban teljesen újszerű ez a modell. A szakértő véleménye szerint a gazdasági növekedés beindítása érdekében más klasszikus tőkebefektetési területeken (például az értékpapír-piacokon) is célszerű volna hasonló befektetésösztönző modelleket bevezetni.

Cikkajánló:

$$3576$$

$$3575$$

$$3574$$