Duna House: több mint 36.000 ingatlant adtak el az első fél évben

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Magyarországon 36.375 ingatlant adtak el az első fél évben a Duna House becslése szerint; így az látszik, hogy éves szinten kissé kevesebb adás-vétel lehet 2011-ben mint tavaly, ugyanakkor a kilakoltatási moratórium feloldása és a szezonális hatások még javíthatnak az adatokon - mondta Rutai Gábor, a Duna House PR és elemzési vezetője pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 2010-ben összesen 78.000 használt lakás cserélt gazdát, és 4.000 új ingatlant adtak el Magyarországon. A sajtótájékoztatón azt is bejelentették, hogy a Duna House ezentúl havonta publikálja ingatlanpiaci barométerét, amely a legfrissebb piaci adatokat tartalmazza.

A Magyarországon piacvezető Duna House azért döntött az ingatlanpiaci barométer havi megjelentetése mellett, mert úgy véli, hogy az eddig rendelkezésre álló, 4-5 hónapos késéssel érkező elemzések, statisztikák nem követik megfelelően az akár havonta változó piacot - mondta Guy Dymschiz, a Duna House Holding Kft. ügyvezető igazgatója.

A Duna House Barométerben olyan adatokat publikálnak, amelyek hasznosak lehetnek a piaci szereplők - magánszemélyek, befektetők, ingatlanfejlesztők - számára - hangsúlyozta az ügyvezető igazgató. Rutai Gábor kifejtette: a barométer tartalmazza a Duna House Tranzakciószám Becslését (vagyis hogy hány adás-vétel volt), a keresleti indexet, az országos lakásindexet - ezt az országos panel és tégla lakás indexek, valamint területi indexek alapján számolják -, az előző havi lakásadatokat, a vásárlói érdeklődést, és az alku mértékét is. 

Az adás-vételi tranzakciószám becslésről elmondta: az egy évközi megközelítő adatot mutat, kiszámolásához a KSH hivatalos adatait és a Duna House által bonyolított tranzakciók arányát veszik alapul. A számokat korrigálják olyan tényezőkkel, amelyek hatással lehetnek az aktuális piaci
részesedésre, így például a svájci frank árfolyam alakulásával, a kizárólagos megbízások arányával, vagy a Magyar Nemzeti Bank hitelfolyósítási adataival.

Az eddigi éves adatokat ismertetve elmondta: 2011 második negyedévében 85 ponton állt az országos lakásindex, amely azt mutatja, hogy a lakások ára a válság előtti árhoz képest körülbelül 15 százalékkal csökkent. Ez a szint lélektani határnak tűnik, vagyis az eladók inkább visszalépnek az eladástól, minthogy elfogadják az olcsóbb ajánlatot - fűzte hozzá Rutai Gábor. Szerinte ez az árszint kitart 2011-ben is. A szakember elmondta: Kelet- Magyarországon felfelé, nyugaton pedig lefelé indult el az index.     

A budapesti tégla lakások ára hektikusan mozgott az elmúlt időszakban. Az idei első hónapokban a vevői kivárás volt jellemző, azonban a „kihagyhatatlan” olcsón kínált lakásokat azért kisebb számban, de vásárolták. Egyelőre kiszámíthatatlan, hogy a tégla lakások ára tud-e ennél is lejjebb kúszni, vagy megtalálta az index a mélypontot a jelenlegi 92 ponton. 

A fővárosi panellakások ára ugyanakkor az elmúlt másfél évben stagnált, bár így is lényegesen elmaradt a 2008 év eleji értéktől - mondta Rutai Gábor. Júniusban a 199 ezer forintos budai átlagár és a 180 ezer forintos pesti kissé magasabb, mint az első féléves átlag - mondta a budai III. és XI. kerületi, illetve csaknem az összes pesti kerületi adatok alapján. 

Júniusban a budai oldal lakástulajdonosai örülhettek a leghamarabb a vevőknek, akik 22 százalékkal többet fizettek négyzetméterenként, mint a pesti vásárlók - ismertette Rutai Gábor. A első félévben a Duna House-nál érdeklődők megjelölése alapján jól kirajzolódik, hogy Budapesten a XI. és XIII. kerületek a fő "célpontok", a belvárostól eltávolodva pedig egyre fogy az érdeklődés. A főváros déli oldalán a XXI., XXII., XXIII. kerületekben szinte alig vannak vevők - mondta Rutai Gábor. 

A legdrasztikusabb, 17 százalékos irányár-változás Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében mutatkozott, vagyis az eredetileg meghirdetettnél 17 százalékkal kellett lejjebb vinni az árat, hogy találjanak vevőt, majd amikor megjelentek a vásárlók, további 10 százalékot tudtak lealkudni - mondta Rutai Gábor.

Cikkajánló:

$$3587$$

$$3586$$

$$3585$$