Új üzemcsarnokot adtak át a szegedi logisztikai központban
Uniós támogatással mintegy 2500 négyzetméteres üzemcsarnokot alakítottak ki a Szegedi Ipari Logisztikai Központban (SZILK), az épületben kamionszerviz és - értékesítési bázis üzemel majd – közölte Vörös Béla, a központot működtető Globallog Logisztikai Kft. ügyvezetője hétfőn.
A 2444 négyzetméteres üzemcsarnok és a hozzá kapcsolódó infrastruktúra, utak, közművek kialakítása 481 millió forintba került, ebből csaknem 235 millió forintot uniós támogatás fedezett – mondta a szakember.
A Masped-csoporthoz tartozó Globallog Logisztikai Kft. jogelődjét 1997-ben azzal a céllal alapították, hogy létrehozza és üzemeltesse az M5, illetve M43 autópályák bevezető szakasza mellett elhelyezkedő 46 hektáros nagyságú területen fekvő Szegedi Ipari Logisztikai Központot.
A SZILK fejlesztése 2006-ban kezdődött el, melynek legfontosabb célja, hogy a Dél-alföldi régió legjelentősebb logisztikai szolgáltatója legyen. A SZILK rendelkezik mind az "intermodális logisztikai központ", mind az "ipari park" címmel. Fontos elemként jelenik meg a tevékenységek között az ingatlanok hasznosítása, a raktározási lehetőségek kiaknázása és a tanácsadás.
A Globallog Kft. 2006-2007-ben kezdte meg a tényleges fejlesztést, akkor első ütemben egy 2600 négyzetméteres raktárépület készült el, valamint egy irodaépület, amiben a vámhivatal kapott helyet. Emellett kamionparkolók készültek el és megkezdődött a logisztikai tevékenység.
A második ütemben az infrastrukturális fejlesztések mellett elkészült a Hansa-Kontakt Kft. 30 ezer négyzetméteres raktárbázisa és az irodaépülete, ezt követte a Volvo Hungária Kft. kamionszervize és logisztikai bázisa, egy újabb raktárépület és a Hansa-Kontakt Kft. C+C áruháza.
A logisztikai központ 13 hektáros területén alakítja ki 920 megawatt kapacitású, kombinált ciklusú gázturbinás erőművét a Szeged Energia Zrt. – mondta az ügyvezető igazgató. A SZILK még meglévő 5-6 hektárnyi szabad területe iránt részben betelepülni szándékozó vállalkozások érdeklődnek, és a Globallog Kft. raktárkapacitását is bővítenék – mondta Vörös Béla.
Cikkajánló:
$$3594$$
$$3593$$
$$3592$$