Hitel helyett alkudozik aki tud
Szentendre és környéke évek óta népszerű a fővárosból elköltözni szándékozók körében, de a visszaesés itt is érezhető. Az érdeklődők hitel helyett inkább az alkuban bíznak, aki pedig teheti, egyelőre kivár.
A Budapestről elköltözők preferenciái nem sokat változtak az elmúlt években, bár az év első feléhez képest némiképp visszaesett a kereslet. A Dunakanyar még mindig népszerű, különösen Szentendre és környéke - írja a Napi Gazdaság. Maholányi Pál, az Otthon Centrum szentendrei irodájának vezetője a lapnak elárulta, a piaci szereplők egyelőre még kivárnak, milyen intézkedéseket hoz a kormány.
A készpénzzel rendelkező vásárlók átlagosan 30 millió forintot tudnak a tranzakcióra szánni. Ahol lehet, az e fölötti összegből alkudni próbálnak, míg 2008 környékén még egyszerűen hitelből fedezték a hiányzó összeget. Jelenleg persze nem meglepő a hitelekkel szembeni bizalmatlanság, elég csak a teljesen elszabadult svájci frankra és a nyomában járó bizonytalanságra gondolni.
A Napi Gazdaság összeállítása szerint Szentendrén továbbra is van miből válogatni az eladó ingatlan után érdeklődőnek, bár az összközműves házhelyek kínálata lecsökkent. Az üres parcellákat 15-25 ezer forint/m² körüli áron szeretnék értékesíteni, de a kiemelt helyeken lévő ingatlanok négyzetméterára 25 és 50 ezer forint között is ingadozhat.
Az 50-65 négyzetméteres panelek ára 8,5-12 millió körül alakul, míg egy hasonló méretű lakóparki otthonért 24-25 millió forintot kérnek el. A családi házak ára továbbra is magas (28-30 millió egy 80-as években épült kockaház), így viszont élénkül a kereslet a környékbeli településeken - Tahitótfalun, Pomázon vagy Leányfalun ugyanennyiért pár éves építésű házat is találni.
Kínálatban Dunakeszin sincs hiány, a piac azonban nem pezseg túlságosan - a készpénzzel rendelkező érdeklődők hitel híján itt is alkudni próbálnak, vagy kivárnak. Az ingatlant eladni szándékozók is várakozó állásponton vannak és csak akkor hajlandóak jelentős árengedményekre, ha tényleg sürgősen szükségük van a pénzre.
Cikkajánló:
$$3618$$
$$3617$$
$$3616$$