Kevesen mernek építkezésbe fogni

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Nem csupán a lakásvásárlások száma esett vissza látványosan, idén eddig 35 százalékkal kevesebb új lakás épült, mint egy évvel korábban. A kiadott új lakásépítési engedélyek számában 66 %-os a visszaesés a fővárosban, de az ország más területein is érezhető a csökkenés.

Az idei első félévében 5585 új lakás épült, ami 35 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban - írja az Index.hu a KSH adataira hivatkozva. A kiadott lakásépítési engedélyek számában is nagyjából azonos mértékű, 36 százalékos volt a visszaesés 2010 első félévéhez viszonyítva. A befejezett építkezések számának csökkenése pedig hasonló mértékű, mint 2009 és 2010 első féléve között volt.

Az építkezési kedv visszaesése alapvetően nem korlátozódik régiókra, az egész ország területén ez a jellemző. Mindazonáltal a KSH statisztikái szerint a lakásépítéseknek és az építési engedélyeknek több mint fele Közép-Magyarország területére koncentrálódik.

Az új lakásépítési engedélyek esetében szembetűnő a főváros apátiája: Budapesten 66 százalékos volt a visszaesés. A megyei jogú városokban 15, a többi városban 23 százalékos a kiadott engedélyek számának csökkenése. A községekben nem igazán változott a helyzet a korábbi évekhez képest, csupán 2 százalékos a csökkenés.

Az elmúlt fél év során használatba vett lakások statisztikáiból kiderül, hogy az átlagos alapterülete 100 négyzetméter volt, ami némi növekedést jelent a tavalyi év preferenciáihoz képest. Emellett a 100 négyzetméternél nagyobb alapterületű lakások aránya is emelkedett, 33 százalékról 41 százalékra nőtt az elmúlt hat hónap során.

Cikkajánló:

$$3633$$

$$3632$$

$$3631$$