LMP: a Fidesz javaslatának milliók isszák meg a levét
Az LMP szerint a Lázár János által pénteken bejelentett javaslat a „gazdasági ámokfutás egy újabb lépése”, amely csak pár tízezer embernek nyújtana segítséget, miközben milliók isszák meg a levét – véleményezte a Fidesznek a devizahitelek csökkentett árfolyamon történő végtörlesztéséről szóló elképzelését Vágó Gábor.
A párt szóvivője azt mondta, hogy a kormányzat gazdasági kérdésekben tanúsított felelőtlensége tovább növeli a magyar piacok bizonytalanságát, ugyanis az ilyen bejelentésekkel nem csak a devizahitelesek helyzetét nehezítik tovább, de a magyar gazdaság egészét teszik kockára.
A javaslat nem old meg semmit, csupán a legtehetősebb tízezrek számára nyújthat mentőövet, miközben a csomag árát a devizahitelesekkel és a bankbetétesekkel fizettetik meg - szögezte le a politikus.
Hangsúlyozta, hogy ha a pénzintézeteknek kell állniuk az elképzelés költségeit, akkor ezt az összeget az államnak hamarosan bankkonszolidációra kell költenie, mert a lépés bankválságot okoz, ami a magyar gazdaság alapjait is megrengetheti.
Pártja korábbi javaslatát megismételve azt kérte, hogy az állam és az önkormányzatok részvételével hozzanak létre egy ingatlanalapot a lejárt tartozású hiteleseknek. Megjegyezte, hogy az augusztusban benyújtott határozati javaslat a hiteleiket még törlesztők számára is havi tíz-húsz ezer forintnyi könnyebbséget jelentene.
Saját elképzelésükre visszautalva emlékeztetett arra, hogy bevezetnék a kamatplafont, a védett számla intézményét, a követelési maximumot, a magáncsődöt, miközben szigorúan szabályoznák a végrehajtás és a követelés kérdéskörét.
Végül kijelentette, hogy az LMP újra készen áll arra, hogy tárgyaljanak az általuk készített csomagról.
Cikkajánló:
$$3701$$
$$3700$$
$$3699$$