Befejeződött a bontás Devecserben
Befejeződött az iszapömlésben lakhatatlanná vált és bontásra ítélt házak lebontása Devecserben, az utolsó, 270. ingatlant kedden dózerolták le - mondta az Újjáépítési Katasztrófavédelmi Törzs parancsnoka az MTI-nek.
Muhoray Árpád vezérőrnagy közlése szerint az ajkai timföldgyár területén kijelölt lerakóhelyek, gátak, vízelvezetők karbantartását továbbra is a katasztrófavédelem felügyeletével végzik, az utolsó ház bontási törmelékét szerdán szállítják el.
A sérült településrészek helyreállításánál és a bontásoknál a jogi helyzet tisztázását a katasztrófavédelemnek kellett koordinálnia, miközben az egyedi gondokat is orvosolták - tette hozzá a vezérőrnagy.
Elmondta, hogy az ingatlanokkal kapcsolatos kárenyhítések - új lakóparkok építése, használt ingatlan vásárlása vagy készpénzes kártalanítás - mellett az ingóságokra vonatkozó kártalanítás is véget ért.
A Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt. Ajka melletti tározójából 2010. október 4-én kiömlő vörösiszap három települést öntött el: Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyet. A katasztrófa következtében tíz ember vesztette életét.
Ezt olvasta már?
$$3774$$
$$3773$$
$$3772$$