3-4 hónap alatt vásárolják meg a hiteladósok lakásait
Hozzávetőleg 3-4 hónapig tarthat majd az az eljárás, amíg a nehéz helyzetbe került hiteladós a Nemzeti Eszközkezelő Társaság (NET) segítségét igénybe véve, a bank által indított végrehajtás bejelentését követően megszabadulhat az adósságától, és tulajdonosból bérlővé válhat - derült ki a számvevőszéki és költségvetési bizottság szerdai ülésén.
A bizottság a "hitelszerződésből eredő kötelezettségeiknek eleget tenni nem tudó természetes személyek lakhatásának biztosításáról szóló törvényjavaslat" általános vitára való alkalmasságáról tárgyalt, és döntött róla a jelenlévő kormánypárti képviselők egyhangú szavazatával. A testület ülésén Nátrán Roland, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) helyettes államtitkára kiemelte: az előterjesztés a NET működésének eljárási, pénzügyi szabályait, a NET-nek felajánlott ingatlanokra vonatkozó és a felajánlás jogszerűségéhez szükséges szabályokat fekteti le, és azt is, hogy az adós miként vásárolhatja vissza anyagi helyzetének rendeződése után az ingatlant.
Emlékeztetett, hogy a NET-et augusztus 30-án - az otthonvédelmi program keretében - alapította meg a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő, 100 millió forintos jegyezett tőkével és 1,9 milliárd forintos tőketartalékkal. Közölte: a NET célja a szociálisan leginkább rászorult, jelzáloghitellel rendelkező, a hitel miatt lakhatási problémákkal küzdő természetes személyek megsegítése azért, hogy lakhatásuk továbbra is biztosítva legyen.
A törvényjavaslat azt az alapelvet követi, hogy az állam, a pénzügyi szektor és az adós is részt vállaljon a nem fizetésből adódó anyagi következményekért - emelte ki. Jelezte, a bankrendszer felelőssége úgy érhető tetten, hogy az eszközkezelő által megvásárolt ingatlanok vételárán felüli tartozásról a bankrendszernek, az adott banknak le kell mondania, azt el kell engednie.
Az eszközkezelő már eleve csökkentett áron veszi meg az érintett ingatlanokat - húzta alá Nátrán Roland. Az adós azzal vesz részt a tehervállalásban, hogy elveszíti az ingatlan tulajdonjogát, a lakásban bérlőként lakhat tovább, az állam pedig úgy veszi ki a részét a teherviselésből, hogy az ingatlanok megvásárlásához szükséges forrásokat biztosítja - tette hozzá.
Képviselői
kérdésekre válaszolva a helyettes államtitkár elmondta azt is, hogy a
törvényjavaslat azoknak az adósoknak segít majd, akiknek lakhatása
veszélybe került, vagyis azok élhetnek a lehetőséggel, akik ingatlanjára
a bank végrehajtást kezdeményezett. Hangsúlyozta, erről a
pénzintézetnek értesítést kell küldenie az érintett adósnak, akinek az
értesítést követően, ha a NET segítségével élni kíván, 30 napja lesz
arra, hogy szándéknyilatkozatot nyújtson be a banknak, kezdeményezve a
NET-nek történő lakásfelajánlást.
Nátrán Roland kiemelte, hogy
ezt követően a banknak 8 napon belül kell majd megvizsgálnia, hogy a
felajánlás megfelel-e a törvényeknek, majd 15 napon belül kezdeményeznie
kell a végrehajtási eljárás szünetelését. E szerint azt követően, hogy
az ügyfél tudomást szerez a végrehajtási eljárásról, azt legkésőbb 53
napon belül szüneteltetik - húzta alá.
A banknak a végrehajtás
felfüggesztése után 30 napon belül kell az NET-hez a szükséges
igazolásokat benyújtania, amelynek a felajánlást követően 15 napon belül
értesítenie kell valamennyi hitelezőt, és 15 napon belül tervet kell
készíteni a vételárról - tette még hozzá. Jelezte: a határidőket
figyelembe véve összességében 3-4 hónapot vesz majd igénybe az a
folyamat, hogy a végrehajtás bejelentését követően az adós státusza
végleg bérlővé váljon, de a végrehajtás szüneteltetése már heteken belül
megtörténhet.
A NET a megvásárolt ingatlanok tulajdonjogát térítésmentesen felajánlhatja majd az önkormányzatoknak, amelyek a bérlőnek biztosított visszavásárlási határidőn belül nem értékesíthetik a lakást - közölte még.
További cikkeink:
$$3819$$
$$3817$$
$$3816$$
$$3815$$