MSZP: csalódás az eszközkezelőről szóló javaslat
Az MSZP csalódást keltőnek tartja a Nemzeti Eszközkezelőről szóló kormányzati javaslatot, amelynek vitáját csütörtökön kezdte meg a parlament. Az ellenzéki párt szerint a devizahiteleseknek a tervezetben szereplő kettő helyett öt évig kellene lehetőséget adni arra, hogy visszavásárolják lakásukat, az eszközkezelőt pedig a kabinet által javasolt összeg tízszereséből indítanák el.
Simon Gábor, a fogyasztóvédelmi bizottság MSZP-s elnöke sajtótájékoztatón úgy értékelt: az eszközkezelő - amely a rászoruló hiteladósok ingatlanát vásárolná meg, biztosítva, hogy bérleti díj ellenében továbbra is ott lakhassanak - másfél évvel az első bejelentés után kezdheti meg működését, és a kormányzati indítvány alapján csak kevés családon tud majd segíteni.
Mint mondta, az eszközkezelő működésére a jövő évben szánt hárommilliárd forintból 1500-2000 család lakhatása biztosítható, ezért az MSZP szerint még a jelenlegi nehéz költségvetési helyzetben is legalább ennek tízszeresét kellene e célra fordítani.
A szocialisták emellett a gyermeküket egyedül nevelőkkel, illetve a gyermektelenekkel javasolják bővíteni azok körét, akik az eszközkezelő segítségét kérhetik. Ezen kívül rögzítenék, hogy a lakbér nem haladhatja meg az előző hat havi hitel-törlesztőrészlet átlagának felét.
Simon Gábor elmondta: rendkívül kevésnek tartják azt a két évet, ami a lakások visszavásárlására az adósok rendelkezésére állna, ezt öt évre növelné az MSZP.
További cikkeink:
$$3827$$
$$3826$$
$$3825$$
$$3824$$