A bankszövetség támogatja az eszközkezelő működését
A Magyar Bankszövetség fontosnak tartja és üdvözli a Nemzeti Eszközkezelő Társaság (NET) megalapítását és támogatja működését.
A bankszövetség pénteken közleményében jelezte: üdvözli, hogy a kormány korábbi programjának - valamint a május 30-án a bankszövetséggel kötött 5 pontos megállapodásának megfelelően is - létrehozta a Nemzeti Eszközkezelő Társaságot.
A Csillag Tamás, a NET vezérigazgatója pénteken, a társaság indításáról szólva ismertette, hogy január 15. után kaphatnak az első ügyfelek értesítést a bankjuktól arról, hogy ingatlanukat kényszerértékesítésre jelölték ki, s jogosultak lehetnek a NET programjára
A Magyar Bankszövetség véleménye szerint a NET működési elvei helyesek, előkészítése kormányzati és banki szakértők egyeztetésének az eredménye.
A bankszövetség célja is a bajba jutott ügyfelek minél több lehetséges eszközzel való megsegítése, különösen, hogy az egyik legrászorultabb ügyfélcsoportot mihamarabb megoldáshoz segítse szorító helyzetében.
Az első, kezdeti időszak tapasztalatait elemezni, összegezni kell, hogy a szükséges korrekciókkal kialakulhasson majd egy optimális működés - szögezi le a bankszövetség.
További cikkeink:
$$3871$$
$$3870$$
$$3869$$
$$3868$$