Eszközkezelő: január közepe után érkezhetnek az első értesítések
Január 15. után kaphatnak az első ügyfelek értesítést a bankjuktól arról, hogy ingatlanukat kényszerértékesítésre jelölték ki, s jogosultak lehetnek a Nemzeti Eszközkezelő (NET) programjára - ismertette Csillag Tamás, a NET vezérigazgatója pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.
Az ügyfeleknek ezt követően 30 napjuk lesz a szükséges igazolások beszerzésére és a szándéknyilatkozat aláírására arról, hogy ingatlanukat értékesíteni kívánják. Az ügymenet a szándéknyilatkozat aláírásától számítva két hónap lehet - tette hozzá.
Hegmanné Nemes Sára, a NFM vagyonpolitikáért felelős államtitkára elmondta: a NET program keretében indulásként ötezer ingatlan megvásárlásával számolnak. A kormány azonban folyamatosan figyelemmel kíséri a programot, félév múlva áttekinti a tapasztalatokat, s a forrás, a program időtartama és az érintettek is változhatnak.
További cikkeink:
$$3870$$
$$3869$$
$$3868$$
$$3867$$