Késésben a pápai belváros felújítása
Az eredetileg tervezettnél öt hónappal később, 2012 szeptemberében fejeződik be a belváros felújítása Pápán - közölte Áldozó Tamás (Fidesz-KDNP), a város polgármestere csütörtökön az MTI-vel.
Elmondta: a barokk belváros rekonstrukciójához előírt régészeti munkálatok a vártnál tovább tartottak, ezért az eredetileg kitűzött áprilisi határidő helyett csak 2012 szeptemberben fejeződik be a városrész arculatát meghatározó felújítás.
A kivitelezők a műemlék épületek rekonstrukciója során egyéb problémákkal is szembesültek: a Fő utca 5-7-9. számú épületegyüttesénél például kiderült, hogy a teljes tetőszerkezet cserére szorul, és a meglévő házak alapozását is meg kell erősíteni. A beruházás csúszásához az is hozzájárult, hogy a régészek által kiásott hatalmas árkokat csak különleges technikával lehet majd visszatömöríteni.
A barokk belváros idén tavasszal kezdődött felújítására az uniós pályázati forrással együtt közel 2,1 milliárd forintot költenek. A projekt keretében kicserélik a Fő tér teljes közműhálózatát, új térvilágítást építenek ki, kicserélik a burkolatot és visszaállítják a régi szökőkutat. Megújul a zöldterület is, és térfigyelő kamerákat telepítenek.
Jövő szeptemberig csaknem 15 ezer négyzetméternyi térburkolatot cserélnek ki Pápán, és egy ezer négyzetméteres jégpálya épül a Fő téren. A felújítás alatt a belvárost a forgalom elől teljesen lezárták.
További cikkeink:
$$3873$$
$$3872$$
$$3871$$
$$3870$$